2010.08.31 17:42; Frissítve: 2010.08.31 17:42


Egy hét múlva újra

Egy hét múlva újra
A DVTK pontlevonásos ügye egy hét múlva folytatódik, érhet véget.

A Diósgyőri VTK részéről Nagy Béla, a klubot működtető Diósgyőr FC Kft. ügyvezetője, valamint dr. Dányi Szilárd, a Tornyi-ügyben a Diósgyőrt képviselő jogász jelent meg kedden a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága előtti meghallgatáson. Mint arról már beszámoltunk: egy hete a fegyelmi bizottság első fokon azt a határozatot hozta, hogy mivel a DVTK-t működtető sportszervezet nem fizette meg volt edzőjének, Tornyi Barnabásnak a neki járó pénzösszeget, valamint a fegyelmi bizottságnak ez ügyben egy korábbi határozatában hozott már jogerőssé vált pénzbüntetését, amelyet az MLSZ kasszájába kellett volna befizetni, ezért augusztus 24-én úgy döntött a grémium, hogy addig, amíg a Diósgyőr a tartozását nem rendezi, bajnoki fordulónként 3-3 pontot levon az NB II-es együttestől.

Ez utóbbi döntés jogerőssé válását szeretné elkerülni a DVTK, ezért kértek meghallgatást, amely után dr. Dányi Szilárd a következőkről számolt be: ,,A fegyelmi bizottság tudomására hoztuk azokat a fontos tudnivalókat, amelyek ezen ügyhöz tartoznak, és az ezzel kapcsolatos dokumentumokat bemutattuk. Hogy pontosan mik ezek, azokról az ügy lezárultáig nem szeretnék beszámolni. Erre leghamarabb egy hét múlva kerülhet sor, ugyanis a fegyelmi bizottság a jövő kedden újra napirendre tűzi az ügyet, és az addig beérkező összes bizonyíték ismeretében hozhat újabb, a DVTK számára kedvező döntést.”

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport
DKSK-MISI: A végén azért volt minek örülni
A női kosárlabda NB I/A 19. fordulójában a DKSK-MISI a Ceglédi EKK-t fogadta. tovább »
Férfi kézilabda NB I – Idegenben nyert a Gyöngyös
Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) - A Gyöngyös hat góllal nyert a sereghajtó Mezőkövesd vendégeként a [...] tovább »
Kikapott a Mezőkövesdi KC
Mezőkövesd - Szombaton este NB I-es férfi kézilabda mérkőzést játszottak a mezőkövesdi városi sportcsarnokban. tovább »
Magyar érmek a korosztályos karate Eb-n
Budapest/Baku, 2012. február 11., szombat (MTI) - Ezüstérmet szerzett Kapdebó Lóránd a karatésok korosztályos [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Debreceni siker a Szőnyi úton
Szeged, 2012. február 11., szombat (MTI) - A Debrecennek a BVSC vendégeként, a Szőnyi úton sem okozott gondot a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása