2010.08.30 16:13; Frissítve: 2010.08.30 16:13


NYKK: irányítót igazoltak

NYKK: irányítót igazoltak
A szerb Bosko Sztojakovics megfelelt a próbajátékon, így a továbbiakban a Marso-Vagép Nyíregyháza KK élvonalbeli férfi kosárlabdacsapatának teljes jogú tagjaként látogathatja az edzéseket.

A múlt hét óta tesztelésén lévő szerb irányítóval, Bosko Sztojakoviccsal a következő bajnokságra szóló szerződést kötött a Marso-Vagép Nyíregyháza KK vezetése. Az élvonalbeli férfi kosárlabdacsapat így rátalált első idegenlégiósára, akit a tervek szerint még egy külföldi, a mezőnyposztokon bevethető kosaras követ még. A 26 éves, 195 centis játékos számára nem teljesen ismeretlen a bujtosi csarnok, hiszen legubbi csapatával, a montenegrói Mogren Budvával márt járt Nyíregyházán, és két évvel ezelőtt ő bizonyult a nemzetközi felkészülési torna legértékesebb játékosának.

A férfi élvonallal kapcsolatos hír, hogy a Dombóvári KC nem tudta teljesíteni a nevezéshez szükséges követelményeket, így a tolnai csapat nélkül, tizenhárom résztvevővel kezdődik október közepén a bajnokság. Mindez azonban nem jár azzal, hogy a bajnoki esztendő végén nem lesz kieső, a szövetség illetékesei már dolgoznak azon, hogy milyen módosítással írják ki az új küzdelemsorozatot.

- Bodnár Tibor -



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK szon-sportoldal
Előbb Európát, majd a világot verte végig
A korábbi klaszis elégedetten távozott Nyírbátorból, ahol az egykori titokról is fellebbentette a fátylat. tovább »
DK, magyar-ír – Balázs Attila nyert, továbbjutottak a magyarok
Szeged, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Balázs Attila három játszmában győzött Conor Niland ellen vasárnap, [...] tovább »
Döntetlen a szomszédvári derbin
Ma folytatódott a küzdelem a Fottball Factori 3. Stadion Diner Étterem műfüves focitornán. Az ötödik fordulóval [...] tovább »
Hungária Kupa – Joó Abigél a bronzért küzdhet
Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - A vasárnap érdekelt hét magyarból egyedüliként versenyben maradt [...] tovább »
Birkózó Magyar Nagydíj – Lőrincz, Kiss és a csapat is aranyérmes
Szombathely, 2012. február 12., vasárnap (MTI) -  A 66 kilós Lőrincz Tamás, a 96 kg-os Kiss Balázs és a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása