A Falco KC elleni szívet melengető
győzelemmel kezdte az alapszakasz második
körét a férfi kosárlabda
élvonalbeli bajnokságban a Marso-Vagép
Nyíregyháza KK csapata.
Új szakasz, új remények. Ezt a
jelmondatot tűzhette a zászlajára a
nyíregyházi férfi
kosárlabdacsapat az alapszakasz balul elsült
első köre után. A többnyire szoros
vereségeket hozó időszak után
éppen itt volt az ideje egy hangzatos sikernek,
amelyhez a Falco KC „megfelelő” alanynak
tűnt, hiszen bár a szombathelyiek nem
csillognak egy-két évvel ezelőtti
fényükben (ráadásul
szegényeket Horváth
Zoltán elvesztésével egy
szörnyű tragédia is érte az
esztendő elején), azért az ellenük
aratott diadal mindig nagyot szól.
Különösen, hogy a két csapat kilenc
legutóbbi egymás elleni
mérkőzését a Falco nyerte. Ezen
fellépéseken rendre a száz pontot
ostromolta a vasi brigád, ezért is hatott
furcsán, hogy az elején mindkét
oldalon nehezen indult be a
gólgyártás. Borszéki
Csaba hamar összegyűjtött
három személyi hibát, a helyére
beállt Horti Bálint igyekezett orvosolni a
problémát, mialatt a másik oldalon
Jara Rubin Doyne felelt a
kosarakért. „Bam” pontjai két
éve a most is lelkes Falco-tábort
töltötték el boldogsággal,
ezúttal viszont nem voltak lelkesek a
sárga-feketék, amint elsősorban az
amerikai hátvéd révén jutott
nyolcpontos előnyhöz a második
félidőre az NYKK.
Az első félidő
védekezését dicsérje a
mindössze 33 kapott pont (még egyszer: a Falco
ellen!), a harmadik negyedbeli
„bekkelésről” szólva viszont
nem spórolnánk a hangzatos jelzőkkel.
Ferenczi Tamás edző a
Gennie, Szarvas, Siska trió egy-egy
tagjával űzette-hajtatta a vendégek
karmesterét, Kálmán
Lászlót, a Sitku, Henderson, Wiley
hármas pedig a hidegre való tekintettel a
palánk alatt a sapkák
osztogatását tartotta elsődleges
feladatának. Közben a csapatkapitány is
megtalálta a gyűrűhöz vezető
utat, és egy 14–2-es rohanás
végén azon vettük észre magunkat,
hogy a közönség hazai érzelmű
fele már a különbségre utaló
„húsz, húsz” rigmust
skandálja.
Nemcsak a Kálmánnak, a többi
vendégjátékosnak sem ment a
dobás, jellemző: a 32. percben
Pankár Tibor volt az első
szombathelyi, aki pontok terén elérte a
kétszemjegyű produktumot. A végén
még szűkített a differencián a
látogató, de ez a meccs a
bajnokságbeli legjobb
teljesítményét nyújtó
és eddigi legnagyobb skalpját
begyűjtő NYKK-ról, no meg a remeklő
Gennie-ről, Dyone-ról, Hendersonról
és Sitkuról lesz emlékezetes.
Jegyzőkönyv |
Marso-Vagép Nyíregyháza KK–Falco KC-Szombathely 81–68 (22–20, 19–13, 24–10, 16–25) Bujtosi csarnok, 800 néző, v.: Földházi, Király, Pozsonyi. NYKK: Gennie 12, Szarvas 6/6, Doyne 21/6, Henderson 14, Sitku 19/9. Csere: Siska, Wiley 5/3, Lekli 4, Mohácsi, Nagy K., Hájer. Edző: Ferenczi Tamás. Falco KC: Kálmán 7/3, Frazier 16, Wilson 5/3, Kazlauskas 8/3, Borszéki. Csere: Horti 4, Pankár 10/6, Dies 12, Hajmásy 6/6. Edző: Nikola Lazics. Az eredmény alakulása, 3. perc: 6–4, 6.: 8–13, 7.: 16–13, 9.: 18–19, 12.: 26–20, 17.: 33–25, 19.: 36–32, 22.: 43–35, 26.: 57–37, 28.: 63–39, 34.: 69–52, 37.: 79–57. Mesterszemmel Ferenczi Tamás: – A kiváló védekezés volt a mai győzelmünk kulcsa. Nikola Lazics: – Nem találtuk a játék ritmusát, elsősorban támadásban. Teljesen megérdemelt a Nyíregyháza győzelme. |