2010.09.2 10:06; Frissítve: 2010.09.2 10:06


Az edző felajánlotta lemondását

Benne volt a levegőben, hogy egy újabb balul elsült bajnoki mérkőzés után valami történik Mándokon.

A Szi-Zo Sport megyei első osztályú futballcsapat ugyanis négy eddigi fellépése közül egyet sem tudott megnyerni: két pontot gyűjtve a tizenötödik pozicíóban táborozik a tabellán. A hétközi, Volán-Sényő elleni összecsapáson is a rövidebbet húzta az elmúlt évadban még a bajnoki címért hajtó gárda – a 2–1-es vereség rögtön éreztette hatását.

A futballisták hozzáállása sem az igazi

– A szerdai meccset követően felajánlottam a lemondásomat, a többi nem rajtam múlik… – árulta el Balázsi Attila játékos-edző. – Egyszerűen nem megy. Sényőn például már a tizedik másodpercben vezetni kellett volna, amilyen szériában vagyunk, persze kihagytuk a hatalmas helyzetet, majd még két ugyanilyen nagy lehetőséget puskáztunk el, miközben hihetetlen gólokat kapunk.

Sajnos, egy-két futballista hozzáállása sem az igazi, de ezt még talán el is bírtuk volna, viszont nincs egy gramm szerencsénk sem, így azért már nehéz. Ennél többet nem tudok tenni, azt gondolom, ebben a pillanatban egy olyan ember segíthet, aki képes felrázni a csapatot. Elmondtam az öltözőben is, ne én legyek az oka a további eredménytelenségnek, inkább félreállok.

A mándoki vezetőség nem kívánt elhamarkodottan nyilatkozni, egyelőre keresi a megfelelő megoldást.

- Koncz Tibor -



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK szon-sportoldal
Cselgáncs Vk – Csoknyai hetedik Ausztriában
Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - A 81 kg-os Csoknyai László hetedik lett vasárnap az olimpiai [...] tovább »
Fucsovics Marci sikere után fordult a kocka
A magyar férfi teniszválogatott 3–2-re nyert Szegeden a Davis Kupa euro-afrikai zóna II. csoportjában, így a [...] tovább »
Hungária Kupa – Vasárnapi érmesek
Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - A vasárnapi négy súlycsoportból kettőben kínai, egyben-egyben [...] tovább »
Két hibátlan teljesítmény
Hat csoportban játszották a vasárnapi mérkőzéseket az 5. Joma Kupa megyei teremlabdarúgóbajnokságban, a [...] tovább »
Hungária Kupa – Joó Abigél a bronzérmes
Budapest, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - A 78 kg-os Joó Abigél bronzérmet nyert a budapesti Körcsarnokban az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása