A csapat ugyebár kiharcolta a feljutást a megyei első osztályba, mindazonáltal a vezérkar nem kezdett bevásárlásba. Jellemző, hogy tulajdonképpen egyetlen új arc tűnt fel a keretben: a harmincegy esztendős középpályás, Szabó István az Újfehértótól érkezett. A másik „kiszemelt”, a rakamazi kötelékhez tartozó Losonczki Flórián eddig kölcsönben szerepelt a bajnokságot nyert gárdában, amely nem titkoltan szeretné továbbra is soraiban tudni a védőként és középpályásként egyaránt bevethető labdarúgót.
Noha Pólik Tamást július elején a Nyíregyháza Spartacus tesztelte, a tehetséges, tizenkilenc esztendős csatár maradt Gávavencsellőn, miként a többiek is – magyarán, senki nem távozott.
– Akkor lennék igazán nyugodt, ha egy támadószellemű játékost sikerülne még igazolni – fejtegette Németh Zoltán, a Gávavencsellő játékos-edzője. – Azt gondolom, ha ez az elképzelés realizálódik és a szezon közben elkerülnek minket a sérülések, eltiltások, lehet esélyünk a megkapaszkodásra. Nem lesz egyszerű, de mindent megteszünk ennek érdekében.
Noha az előkészületi meccsek eredményéből nem szokás messzemenő következtetéseket levonni, mindenesetre a gávavencsellőiek az Erdőhorvátit 4–2-re, a Kölyök SC-t 6–0-ra, legutóbb pedig a Kótajt 2–1-re verték.
- Koncz Tibor -