A megyei első osztályú futballcsapat kerete ugyanis jelentős mértékben kicserélődött, ami nemes, mindazonáltal rázós feladat elé állítja Vadon Lajos edzőt. Egyelőre nehéz lenne „belőni”, hová juthat a legutóbb tizenkettedik helyen végző gárda, amely hat játékost vesztett a nyáron.
A Kiss Attila, Szabó Dávid páros Rakamazon folytatja, Sarkadi Szabolcs a Volán-Sényő kötelékébe lépőett, Bencs Ádám is „osztálytárs” egyesülethez, nevezetesen a Szakolyhoz szegődött. Egyedül Kóka György adta lejjebb, ő a megye hármas Bashalom szerelést viseli a következő bajnoki idényben. ehhez a vonulathoz tartozik Vadon Dávid is: a kapussal kapcsolatban csupán annyi biztos, nem marad az együttesnél…
A nyírtelekiek négy új szerzeménye közül kettő Dombrádról tette át székhelyét. Cipf Zoltán például azonmód főszereplővé avanzsálhat, tekintettel arra, hogy a rutinos, élvonalbeli múlttal felvérteződött labdarúgó fazonszabásza lesz a Vadon-legénységnek. A csatár Márton Péter is követte a középpályást, míg a mátészalkai cerberus, Szabó Zoltán és szintén bemutatkozásra váró Szabó László teszi teljessé a frissen igazolt futballisták listáját.
A gárda eddigi előkészületi mérkőzésein mutatott teljesítmény vegyes benyomást kelthet: a Tiszalöktől elszenvedett 3–1-es vereséget a Nyírbogdánnyal szembeni 3–2-es győzelem követte. A NyírsuliU17 ellen 3–2-re nyert a Nyírtelek, majd 5–0-ra kikapott a Nyíregyháza Spartacus ifjúsági A csapatától, szerdán pedig az ÚSE-Nagykálló 4–0-ra verte.
- Koncz Tibor -