Nyíregyháza – A megyei
közgyűlés elfogadta a megye három
kórházának – Jósa
András Oktató Kórház,
Szatmár-beregi Kórház és
Gyógyfürdő, valamint a Sántha
Kálmán Mentális
Egészségközpont és
Szakkórház – alapító
okiratainak módosítását.
A megyei közgyűlés
szerdán elfogadta a megye három
kórházának – Jósa
András Oktató Kórház,
Szatmár-Beregi Kórház
és Gyógyfürdő, valamint a
Sántha Kálmán Mentális
Egészségközpont és
Szakkórház –
alapító okiratainak
módosítását. A
közgyűlés még
februárban döntött arról, hogy
az intézmények jogutód
nélküli megszüntetésével
(ehhez volt szükség az
alapító okiratok
módosítására) non-profit,
önálló, szakmai
függetlenségét megőrző,
száz százalékos megyei
önkormányzati tulajdonban lévő
kft-k jöjjenek létre, valamint ezek
összehangolt, egységes
irányítása
céljából egy szintén 100
százalékos megye tulajdonban
lévő zártkörű
részvénytársaság, azaz a
holding alakuljon.
Kisebb felháborodást hozott a
megyegyűlésben, hogy a naprend
tárgyalás előtt kaptak kézhez
a képviselők egy
kiegészítést, amely az eredetileg
a szakbizottságban jóváhagyott
változtatot módosította. E szerint
a Szatmár-Beregi és a
nagykállói kórház
fióktelep lenne, továbbá a
leendő vezérigazgató olyan
döntési hatalmat kapna, mely akár a
struktúraváltást is
lehetővé tenné
számára.
– A módosítás egyik
része jogtechnikai kérdés, mert a
cégnyilvántartásban a
törvényi előírások
szerint fióktelepként kell
feltüntetni az intézményeket –
ad magyarázatot Kozma
Péter. A megyei
közgyűlés alelnöke
hozzátette azt is: a felügyelő
bizottsági össszetételnél a
paritás megőrzése miatt volt
szükség a módosításra,
s bár valóban lesznek prioritásai
a leendő vezérigazgatónak, ez nem
gátja, hanem előmozdítója
lehet bizonyos ügyeknek. Az holding
vezérigazgatója dr. Kiss
Zoltán az integrációt
előkészítő bizottság
és az önkormányzat
egészségügyi
osztályának vezetője lesz.– Az
az alapelv azonban nem sérülhet, hogy a
megyei közgyűlésnek folyamatos
rálátása legyen valamennyi
folyamatra – fogalmaz az alelnök.
Kozma Péter
megerősítette, az átalakulás
nem veszélyezteti a 11,6 milliárd forint
támogatással megvalósuló
tömbkórház projektet, az
irányitó hatóság
megerősítette: megy tovább a
program. A munkahelyek
megőrzéséért tett
lépésekre vonatkozó
kérdésünkre elhangzott: a
munkavállalók érdekeit szem
előtt tartva a szakszervezet által javasolt
jogászt kérték fel a
Kollektív Szerződések
elkészítésére, a
költségeket pedig a megyei
önkormányzat állja.
Az holding vezérigazgatója dr.
Kiss Zoltán az
integrációt
előkészítő bizottság
és az önkormányzat
egészségügyi
osztályának vezetője lesz.– Az
az alapelv azonban nem sérülhet, hogy a
megyei közgyűlésnek folyamatos
rálátása legyen valamennyi
folyamatra – fogalmaz az alelnök.
Kozma Péter
megerősítette, az átalakulás
nem veszélyezteti a 11,6 milliárd forint
támogatással megvalósuló
tömbkórház projektet, az
irányitó hatóság
megerősítette: megy tovább a
program. A munkahelyek
megőrzéséért tett
lépésekre vonatkozó
kérdésünkre elhangzott: a
munkavállalók érdekeit szem
előtt tartva a szakszervezet által javasolt
jogászt kérték fel a
Kollektív Szerződések
elkészítésére, a
költségeket pedig a megyei
önkormányzat állja.
Kisebb felháborodást hozott a
megyegyűlésben, hogy a napirend
tárgyalás előtt kaptak kézhez
a képviselők egy
kiegészítése, amely az eredetileg,
a szakbizottságban jóváhagyott
változtatot módosították. E
szerint a Szatmár-Beregi és a
nagykállói kórház
fiókintézményként
működne, továbbá a leeendő
vezérigazgató olyan döntési
hatalmat kapnak, mely akár a
struktúraváltást is
lehetővé tenné
számára.
Továbbra is úgy látom, hogy a
holding létrehozása az egyetlen
lehetőség, amellyel az
egészségügyet
életben lehet tartanio – mondta
dr. Pikó Károly. A
Jósa András Oktató
Kórház főigazgatója
szerint egy jól működő
struktúrában a dolgozók is
megtalálhatják a
számításaikat, de
végső győztes a beteg lehet,
aki színvonalasabb ellátást
kaphat. A holding alapítás
során szóba se került az
osztályok megszüntetésének
lehetősége, a
humánerőforrás és a
gazdálkodás
ésszerűsítése a cél.
Az integrációt, mint magasabb szintű
együttműködés
lehetőségét említi
Móré E. Csaba, a
nagykállói szakkórház
főigazgatója, amely olyan
funkcionális kooperációt jelent,
ami magasabb szakmai színvonalat
eredményez. Azt várja, hogy az
átalakulással egy hatékony,
szolgáltatás orientált
betegellátási modell alakul ki a
megyében. – Az ország egyetlen
pszichiátriai
szakkórházaként olyan
minőségi fejlesztésben is
bízunk, ami nem csak a megyei, hanem
réfgiós és bizonyos területek
országos ellátásban is
jelentkezik.
– Bednárik Mónika -