2009.10.1 16:10; Frissítve: 2009.10.1 16:10


Továbbra is röntgeneznek, diagnosztizálnak a Jósa András kórházban

Továbbra is röntgeneznek, diagnosztizálnak a Jósa András kórházban

Nyíregyháza – A megegyezésig
zavartalanul folytak a radiológiai osztály
minden szakrendelésén és
egységében a vizsgálatok.


Néhány héttel ezelőtt
arról kaptunk hírt, hogy a
Hunikó Kft. dolgozói a
Jósa András Oktató
Kórház
több
százmillió forintos
adóssága miatt nem kapták meg
időben a fizetésüket, s amennyiben a
tartozást a nyíregyházi
egészségügyi intézmény
nem rendezi, akkor kérdésessé
válik, hogy a röntgendiagnosztikai
vizsgálatokat végző cég
október elsejétől megköti-e a
szerződést a nonprofit kft-vel, amely az
új egészségügyi
holding tagja.


A múlt héten dr. Kiss
Zoltán
, a holding
vezérigazgatója
érdeklődésünkre azt mondta,
hogy egy jelentősebb összeget utaltak
át a Hunikó Kft.
számlájára annak
érdekében, hogy a béreket ki
tudják fizetni és tárgyalhassanak
a további együttműködés
lehetőségeiről. A mindent
eldöntő utolsó
tárgyalást október elsején
tartották a két cég vezetői.
A vizsgálatok addig is zavartalanul folytak a
Hunikó által üzemeltetett
radiológiai osztály minden
szakrendelésén és
egységében.


– Csütörtökön
megállapodásra jutottunk a
holding
vezérigazgatójával és a
nonprofit kft. vezetőivel, s az eredeti ütem
szerint, az eredeti határidőig mi
végezzük a
röntgendiagnosztikai feladatokat a
nyíregyházi
kórházban
– tudtuk meg
Gyarmati Jánostól, a
Hunikó Kft. ügyvezető
igazgatójától. A
szerződésben természetesen
rögzítették azt az
ütemezést is, amely alapján a
kórház  rendezi a
fennálló adósságát a
Hunikó Kft. felé.

Kapcsolódó cikkek:


– Bednárik Mónika -


 

A vezérkar


A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei
Egészségügyi
Szervezési és
Szolgáltató Holding
Nonprofit Zrt.
vezérigazgatója
dr. Kiss Zoltán
Tamás
, operatív
főigazgatója,
általános
vezérigazgató helyettese
dr. Pikó
Károly
,
stratégiai
főigazgatója dr.
Vadász Mária
,
innovációs
főigazgatója dr.
Móré E. Csaba

lett. A Jósa András
Oktatókórház

Nonprofit Kft.
ügyvezetőjeként
dr. Vancsó
Ágnes
, a Sántha
Kálmán
Szakkórház Nonprofit Kft.
ügyvezetőjeként
dr. Pollák
Csaba
és a
Szatmár-Beregi
Kórház és
Gyógyfürdő Nonprofit
Kft. ügyvezetőjeként
Lőrinczi János látja
el a társaságok
irányítási
feladatait.



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Szabolcs-Szatmár-Bereg
Járhatatlan út
Egy hete esett, mégis a mai napig járhatatlan a Rókabokor-Mohos bokori út! - írja olvasónk. tovább »
Vasárnapi útállapot megyénkben
Tájékoztatás a 2012. február 12-én délelőtti és délutáni időszakban a megyében történt téli [...] tovább »
Érpataki népdallal nyerte meg a versenyt
Nyíregyháza - A zsűri elnöki tisztét Sebő Ferenc népzenész, népzenekutató töltötte be. tovább »
Vendégsorok: Sokat dolgoznak?
Vegyes  fogadtatása volt a kormányfő immár hagyományos évértékelőjének. Holdudvara agyondicsérte, [...] tovább »
Elsősegély a babáknak
Nyíregyháza - Baba-Mama Klub várja Sóstóhegy kismamáit tavaly októberétől minden szerdán, délelőtt 9 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása