Nyíregyháza, Nagykálló,
Mátészalka, Fehérgyarmat – Az
elvont 25 és fél milliárd forint a
kórházak
túléléséhez kell, vagy
összeomolhat a rendszer. ![]()
– A kórházakra kitett
zöld zászló
segélykiáltás.
Figyelemfelhívás arra, hogy a rendszer
már több forráselvonást nem
visel el – mondta a csütörtöki
zászlótűzés
után megtartott
sajtótájékoztatón
Seszták Oszkár. A megyei
közgyűlés elnöke elmondta: a
megvonásokkal terhelt megyei
költségvetés nem tesz mást
lehetővé, mint azt, hogy
szolidárisak legyen az
egészségügyi
intézményekkel. A
önkormányazti fenntartású
megyei kórházakban már
minden költségcsökkentő
lépést meghoztak.
– Nem lehet továbbb szorítani a
rendszeren – jelentett ki az elnök. –
Nem lehet tovább csökkenteni a
létszámot, nem lehet elvonni többet
a szociális juttatásokból
és mi már az integrációt is
megléptük – mondta az eddigi
döntésekről Seszták
Oszkár. Véleménye szerint
: tragikus az a helyzet, hogy akár fél
évet is kell várni egyes
műtétekre. – Ezért nem a
főigazgató és az orvosok vagy a
szakdolgozók a hibásak, hanem a
finanszírozás. – Nem vagyok
hajlandó további megvonásokra,
létszámleépítésre,
mert a betegellátás
érdekében ez lehetetlen – mondta a
megyei közgyűlés elnöke.
– Ahol most tartunk az egy folyamat
eredménye, amiről számtal harminc
levél, amit a szakminisztériumnak, az
Országos
Egészségbiztosítási
Pénztárnak (OEP) írtak
ismertetve, milyen problémákkal
küzdenek, működésükben
milyen zavarok vannak. – Mára eljutottunk
odáig, hogy a beszállítók
csak készpénzért hajlandóak
gyógyszereket, gyógyászati
esgédeszközöket hozni, mert olyan
mértékű a felhalmozott
adósság, de jelenlegi
finanszírozás ezt sem teszi
lehetővé – tette hozzá a
főigazgató.
– Az elvont 25 milliárd forint a
túléléshez kell. Ha ezt a
pénzt nem kapják meg a
kórházak akkor fennáll a
veszély, hogy összeomlik az
egészségügy, amelyben csak a
sürgősségi ellátást,
gyerekek és a daganatos betegek
ellátása lesz garantált –
összegezte a várható helyzetet
Pikó Károly.
– A 20 százalékos OEP
működtetési bevétel
csökkenésével a Felső -
Szabolcsi kórház sem tudja az eddigi
egészségügyi ellátást
változatlanul biztosítani. Ezért
viseljük a zöld szalagot és
tűztük ki a zöld
zászlót! – mondta
Harsányi Imre főigazgató. A
betegeket is tájékoztató
anyagukban leírták, hogy pro és
kontra röpködnek a számok, s a tervek,
milyen szisztéma szerint kellene elosztani a
pénzt, ami az
egészségügyi
szolgáltatók rendelkezésére
állhat. Ám mindez nem változtat a
lényegen: az OEP
gyógyító megelőző
kasszájában – amelyből
lényegében az
egészségügyi ellátások
mindegyikét finanszírozzák –
mindössze 108 milliárd forint maradt. Ez
annyit jelent, hogy a
betegellátás
egészére októbertől december
végéig havi 36 milliárd forint jut
a korábbi 44 milliárd helyett.
– A kórház dolgozói
nevében a betegeink
elnézését kértük a
finanszírozási miatt kialakuló
várólistákért, és az
ellátási tevékenységeink
nehézségeiből adódó
kellemetlenségekért – mondja a
főigazgató hozzátéve azt is:
egyértelmű, hogy alapjaiban
változtatni kell a jelenlegi
struktúrán, valamint a
betegellátás rendjén. Meg
kell határozni az állampolgároknak
járó ingyes ellátások
körét, valamint azt is, hogy melyek azok,
amelyek akár egyéb
biztosítási alapon, részben vagy
egészben
finanszírozáskötelesekké
válnak.
– A Sántha Kálmán
Mentális Egészségközpont
és Szakkórház is csatlakozott az
egészségügyi
intézmények tiltakozó
demonstrációjához,
kitűzte a zöld zászlót a
főépületére és
telephelyeire (Addiktológia,
Rehabilitáció-Kállósemjén)
annak érdekében, hogy a szektor
megkaphassa a finanszírozásból
korábban elvont 25,5 milliárd forintot
– tudtuk meg Móré E.
Csaba főigazgatótól.
– Jelen pillanatban az egység és az
elszántság eszköze az, amely az
egészségügyi
szolgáltatásban dolgozók és
a betegeink közös ügyét
előre viheti, és ezt egyenlőre a
szalag viselésével tudjuk
demonstrálni. Tesszük mindezt betegeink
egészségügyi
ellátásának biztonsága,
munkavállalóink munkahelyének
és az egészségipar
stabilitásának megőrzése
érdekében.
A betegellátás
érdekében
– A Szatmár-Beregi Kórház
és Gyógyfürdők is csatlakozott
a szolidaritási akcióhoz – mondta
érdeklődésünkre dr.
Vadász Mária, a
kórház főigazgatója.
Az intézmény
zászlójára zöld
szalagot tettek, a dolgozók pedig
önként dönthettek arról, hogy
kitűzik a zöld szalagot vagy sem. A
főigazgató megjegyezte: mindez a
betegellátást nem korlátozhatja
és nem lassíthatja a dolgozók
munkavégézést sem, mert minden
körülmény között a beteg
érdeke és ellátása a
legfontosabb.
Az akciósorozat menetrendje
– Amennyiben szeptember 23-ig nem
történnek konkrét
intézkedések a felsorolt
szükséges változtatásokra,
úgy az egészségügyi
szolgáltatóknak javasoljuk szeptember
24-től figyelemfelhívásként
az intézményükre zöld
zászló kitűzését
az egészségügyi
dolgozóknak zöld szalag
viselését, az
egészségügyi
intézményekben betegek
részére tájékoztató
transzparensek kihelyezését.
– Ha szeptember 30-ig nem történnek
lépések a szükségesnek
jelölt intézkedésekben
bejelentjük, hogy ilyen
finanszírozási feltételek mellett
nem tudjuk biztosítani a
betegellátásban még a jelenlegi
szakmai minimumfeltételeket sem. Az
új minimumfeltételeknek megfelelő
engedélyeztetési eljárást
nem indítják meg az
intézmények és javasoljuk, hogy az
új finanszírozási
szerződést se írják
alá.
– Ha október 7-ig nem
történnek meg a szükségesnek
jelölt intézkedések úgy
önkéntes egészségügyi
intézményvezetők
éhségsztrájkot kezdenek.
– Ha október 14-ig nem
történnek meg a szükségesnek
megjelölt változtatások úgy a
finanszírozás
szűkősségének megfelelően
az intézmények
korlátozzák az
egészségügyi
szolgáltatásaikat. Ezzel
párhuzamosan az intézmények a
Biztosítási Felügyelettel nem
működnek együtt az esetleges kiszabott
bírságot nem fizetik be és
pénzügyi lehetőségeiknek
megfelelően csökkentik a
szállítói számlák
kifizetését.
Amennyiben szeptember 23-ig nem történnek
konkrét intézkedések a felsorolt
szükséges változtatásokra,
úgy az egészségügyi
szolgáltatóknak javasoljuk szeptember
24-től figyelemfelhívásként
az intézményükre zöld
zászló kitűzését
az egészségügyi dolgozóknak
zöld szalag viselését, az
egészségügyi
intézményekben betegek
részére tájékoztató
transzparensek kihelyezését.
– Ha szeptember 30-ig nem történnek
lépések a szükségesnek
jelölt intézkedésekben
bejelentjük, hogy ilyen
finanszírozási feltételek mellett
nem tudjuk biztosítani a
betegellátásban még a jelenlegi
szakmai minimumfeltételeket sem. Az
új minimumfeltételeknek megfelelő
engedélyeztetési eljárást
nem indítják meg az
intézmények és javasoljuk, hogy az
új finanszírozási
szerződést se írják
alá.
– Ha október 7-ig nem
történnek meg a szükségesnek
jelölt intézkedések úgy
önkéntes egészségügyi
intézményvezetők
éhségsztrájkot kezdenek.
– Ha október 14-ig nem
történnek meg a szükségesnek
megjelölt változtatások úgy a
finanszírozás
szűkősségének megfelelően
az intézmények
korlátozzák az
egészségügyi
szolgáltatásaikat. Ezzel
párhuzamosan az intézmények a
Biztosítási Felügyelettel nem
működnek együtt az esetleges kiszabott
bírságot nem fizetik be és
pénzügyi lehetőségeiknek
megfelelően csökkentik a
szállítói számlák
kifizetését.
Kapcsolódó cikkek:
– Bednáril Mónika, Kovács
Bertalan -
Megkérdeztük: |
Kálmándi
Pappné Orosz
Varga Tímea |