2010.07.28 07:15; Frissítve: 2010.07.28 07:15


Durva fotók: átszúrta a vasrúd az asztalost

Szerencsésnek mondható a kínai férfi, aki szörnyű balesetet szenvedett. Bár a vasrúd átfúrta testét, életben maradt és teljesen felépült.

A 43 éves, kínai Lu Jiang munkavégzés közben szenvedett balesetet. Lezuhant egy épület második emeletéről, és balszerencséjére egy vasrúdra esett.

Nézze meg a képeket ide kattintva!

A férfi megcsúszott, majd a vasrúd a csípőjétől a nyakszirtjéig átszúrta a testét. „Amikor a földre zuhantam, azt sem tudtam, mi történt. Az első gondolatom az volt, hogy szerencsére élek. Aztán megláttam a vasrudat – emlékszik vissza a férfi. Lu nagyon megijedt, különösen akkor, mikor látta munkatársai borzasztó arckifejezését, amint őt nézték. Egy órán keresztül kellett még a földön feküdnie, mire a mentősök szállítható állapotba hozták. A kórházba érkezve pedig már várta őt felesége, aki elmondta, élete legszörnyűbb képe azóta is kísérti. „Szörnyű volt így látni a férjemet, a rúd kiállt a testéből, és 3 órás műtéttel sikerült csak eltávolítania az orvosoknak. Azt hittem, meghal – idézi fel a szörnyű emlékeket a 35 éves nő.

A férfi nemrég hazatért a kórházból, teljesen felépült, az acélrudat pedig elkérte az orvosoktól. Azt mondja, egy fát fog ültetni a kertjébe, mivel szerencsésen újjászületett a baleset napján, a rudat pedig támasztékként fogja használni.

- MON -



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Cinema Total 5 – Vajna szerint a magyar film egészséges, rendeződtek a gondok
Berlin, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Egészséges a magyar film Andrew Vajna, a filmipar megújításával [...] tovább »
Hosszútávfutáshoz hasonlította a magyar-szlovák kapcsolatok rendezését a szlovák külügyminiszter
Pozsony, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Nem egy 100 méteres sprinthez, hanem maratoni futáshoz hasonlítható [...] tovább »
Hideg idő – Tovább nőtt a fagyhalálok száma Lengyelországban
Varsó, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Tovább nőtt a megfagyottak száma Lengyelországban, ahol január vége [...] tovább »
Hiány várható a képzett munkaerőből Hongkongban
Sanghaj, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - A népesség elöregedése és a térségbeli verseny miatt a következő [...] tovább »
Akár kasztrálhatják is pedofilokat Oroszországban
Oroszország - Az orosz Duma végleges formájában elfogadta azt a törvénymódosítást, mely alapján akár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása