Döntésre ítélve

Döntésre ítélve

Már 2005-ben kormányhatározat írta elő az akkor is elavultnak számító tököli rabkórház teljes korszerűsítését, más kérdés, hogy a regnáló politikai vezetés ezzel mit sem törődött. Ratalics László írása.
Bódult világ

Bódult világ

Ugyan már minden bizonnyal megettem a kenyerem javát, eddigi életem során soha nem vágytam arra, hogy módosult tudatállapotba kerüljek, legalábbis nem valamiféle narkotikumnak köszönhetően. Persze könnyen beszélek, hiszen soha nem botlottam drogdílerbe, s csöndes vidéki életet élve sem jártam olyan körökbe, ahol előkerülhetett volna az „anyag”. Legfeljebb a „Mari hónalja” csíphette időnként a szemem, amikor forró nyári napokon felpréseltem magam valamelyik dugig megtelt helyi járatú autóbuszra. Matyasovszki József írása.

Hogyan tovább, gazduram?

Nem csoda, ha sok hazai családi gazdaságban bizony fejtörést okoz az utódlás kérdése. Különösen azok a földműves famíliák vannak reménytelennek tűnő helyzetben, amelyekben egészen más irányt vett a gyerekek sorsa, akiknek a nagyvárosban praktizáló orvosként vagy ügyvédként bizony eszükben sincs a földet túrni egy életen át. (Láttak hajnali kelést éppen eleget, talán ezért is a zsigeri tiltakozás.) Petneházi Attila írása.

Kedves diktátor

Nálunk '56-ban ledöntötték a szobrát, Oroszországban pedig még mindig a legnépszerűbb. Ez utóbbi tényt tárja a világ elé a Jurij Levada Független Elemző központ hétfőn nyilvánosságra hozott felmérése, melyet az MTI is átvett. Égerházi Péter jegyzete.

Egy új üzletág

Mindenekelőtt elnézést kérek azoktól, akik e sorok láttán azt mondják, hogy újra ismétlem magamat. Még ha a mindenkori hatalommal gyakorta nem is értettem sok mindenben egyet, a mostani vezetők határépítését indokoltnak találtam, annak vélem. Angyal Sándor jegyzete.
Átértékelt életünk

Átértékelt életünk

Milyen hamar átértékelhet az ember bizonyos dolgokat! Az egyik pillanatról a másikra rádöbbenhetünk arra, hogy amit korábban olyan nagy gondnak, problémának éreztünk, az teljesen elenyészik, szinte jelentéktelennek tűnik mások nehéz sorsához viszonyítva. M. Magyar Lászól jegyzete.

Meleg van, meleg lesz

Van egy kedvenc könyvem, az „Olvad a jéghegyünk” című nagyszerű bestseller. Két amerikai közgazdász írta, és azt a problémát próbálták nagyon szórakoztató módon egy pingvincsapat történetével leírni, amit a vezetés és szervezéstudományban változásmenedzsmentnek hívnak. Kiss László írása.
Múzeumok éjszaka

Múzeumok éjszaka

Néhány éve elkezdett átállni a biológiai óránk. Éjjel sokkal inkább aktívak, lelkesebbek, kreatívabbak vagyunk, mint nappal. Ezért sokasodnak az éjszakai rendezvények, mint például a Múzeumok Éjszakája, ami most szombaton zajlott, s Debrecen kiemelt helyszínként szerepelt. Nem kellett mást tenni, mint elmenni valamelyik kiállító helyre és élvezni mindent, ami látható! A kiállított anyagot, a műsort, a programot. Réti János írása.

Családosítás

A liberális emberi jogokat védelmező jogászok, politikusok egyre erőteljesebben szorgalmazzák a migránsok családegyesítési kérelmeinek a teljesítését. Ez a tárgyalás egyre érdekesebb. Szántó István írása.

Lebomló

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. […] ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba…” Körbejár az interneten mostanság ez a (többek szerint tévesen) Széchenyi­nek tulajdonított idézet – és hivatkoztak rá a 2010 előtti kormányok idején is. Bárkitől származzék, elgondolkodtató, minden időben. Fábián György írása.
Befűtötték a katlanukat

Befűtötték a katlanukat

Őszinte, erőtől duzzadó, kedélyes, hiteles, a jeles alkalomhoz igazán méltó bulit csapott az ötven krumplikapálást megélt markáns nyíregyházi csapat. A Zenith három órás búfelejtője akkor ért véget, amikor kezdődnie kellett volna. Ladányi Tóth Lajos jegyzete.

Halál, kamion, ügy

Emberi szokás, ahogy különös, hatáskeltő kifejezéssel, szókapcsolattal ruházunk fel dolgokat, ügyeket, eseteket. Így vált önálló kifejezéssé Magyarországon a „halálkamionügy”. Halál, kamion, ügy… A megdöbbentő szókapcsolat „halál” szava hetvenegy ember, hetvenegy jobb életre vágyó muszlim ember – ahogy most nevezzük őket leegyszerűsítve –, migráns gyötrelmes elmúlá­sát takarja. Szaniszló Bálint írása.

Falusi wellness

Itt a nyár, így természetesen témává válik a beszélgetésekben, hogy ki hová megy nyaralni. Vagy ki hova nem. Horváth Imre írása.

Kohl

A napokban halt meg Helmut Kohl, a német egység kancellárja. A nagy formátumú politikus munkásságáról számtalan méltatás jelent meg, nekem azonban erős hiányérzetem van, ugyanis az elemzésekből hiányzik néhány elhallgathatatlan fejezet. Kolodzey Tamás írása.
Befűtötték a katlanukat

Befűtötték a katlanukat

Őszinte, erőtől duzzadó, kedélyes, hiteles, a jeles alkalomhoz igazán méltó bulit csapott az ötven krumplikapálást megélt markáns nyíregyházi csapat. A Zenith három órás búfelejtője akkor ért véget, amikor kezdődnie kellett volna. A sóstói katlanban tobzódó ezres közönség nem tágított, és sokadjára skandálta a visszát, aztán együttes erővel kielégítették a dúdoló, tapsoló, táncoló kortársak vágyát péntek éjjel. Ladányi Tóth Lajos írása.

Mindennapi terror

Az éjféli imáról hazainduló tömegbe gázolt egy fehér férfi Londonban egy mecsetnél, egy ember azonnal meghalt, kettő állapota súlyos, többen megsérültek. Pap Gyula írása.

Nézőpont: Szent László ma is üzen nekünk

Szent László pénteken visszatért Szabolcsba. Nem arra a Szabolcs településre, ahol a híres honfoglalás kori földvárnál törvényhozó uralkodóként országos zsinatot is tartott 1092-ben. Galambos Béla írása.

Tessenek élvezni!

A nyár, semmi kétség, kitört, kijjebb már nem is törhetne, hőségestül, zivatarostul, vakációstul; e hétvégén máris fejzsongító eseményözönnel támad a forró évszak, ott, ahol már évek óta csupán veterán szerkesztő kollégák emléke a nyári uborkaszezon, ezt ugyan már írtuk korábban, de vigaszképp áltassuk azzal magunkat: ha az ismétlés a tudás anyja, akkor az önismétlés az önismereté… Fábián György írása.
A lent és fent között félúton

A lent és fent között félúton

Ha valaki gyerekként csonka családban nő fel – mint jómagam –, pontosan tudja, milyen az, amikor nem hull az ölünkbe minden azonnal, mert csak egy kereső állja a sarat. Matyasovszki József írása.

A vége még nincs meg

"Ennyi ember hiányzik. Konkrétan, valahonnan. Szomszédból. Gyárból. Kórházi személyzetből. Lángossütő bódéból. Tessék, hogyan oldod meg." Bujdos Attila írása.
Autós őrület

Autós őrület

Az egyik reggel hallgattam a rádiót, a beszélgetős műsor témája az autós agresszió volt. A betelefonáló büszkén ecsetelte, hogyan szállt ki a kocsijából és verte össze azt a férfit, akinek a négykerekűjével előzetesen kis híján összeütközött. Tarnavölgyi Gergely jegyzete.

A tesztelést megér­nék…

Valami nagyokos fel akarja találni a spanyol viaszt. Nemrég repült világgá a hír, miszerint a labdarúgás szabály­alkotó testülete (IFAB) azt javasolja, a jövőben hatvanperces mérkőzések legyenek a mostani kilencvenpercesek helyett. Mán László jegyzete.
Vészharang

Vészharang

Tel-Avivban járva rácsodálkoztam egy építkezésre: a munkákat akadályozó fákat kivágás helyett hatalmas földlabdába tették, hogy ha végeztek, visszaültethessék őket a helyükre. Száraz Ancsa jegyzete.
Óvatosan a plakátokkal!

Óvatosan a plakátokkal!

– Elteszem emlékbe, ilyen úgy sincs otthon – efféle mondat járhatott Otto Warmbier fejében, amikor a hotelszobájában gyanútlanul leemelte a falról a propagandaplakátot. Az ártatlannak tűnő gondolat gyorsvonatként más vágányra irányította az amerikai személy életét. Ladányi Tóth Lajos jegyzete.
Oltás, majd gyógyítás

Oltás, majd gyógyítás

Gratulálok a kormánynak! Meghallották a panaszt, és intézkedtek, mégpedig majdnem mindenki megelégedésére. A szociális alapú nyári gyermekétkeztetésről van szó. Kevés volt a pénz, nem jutott minden rászoruló család gyermekének kedvezményes (ingyenes) meleg étel. Aztán szóltak oda, ahová kellett, és valahonnan megtoldotta a támogatás összegét a kormány. Igaz, a szülőknek van dolguk az igényléssel, és ha két kereső van a családban, már nem is biztos, hogy bekerül a kedvezményezettek közé a csemete, de ez már kevesek gondja. Kovács Zsolt írása.
Ha kommersz kétdekás az élet

Ha kommersz kétdekás az élet

Ilyenek ők, a „tudodmilyenek”… A törvényen kívüliek (fölöttiek…), akik kismamaként szívják a cigarettát a kórházak udvarán, otthonaikban kutyát kínoznak, nem tanulnak, amikor lehetne, nem dolgoznak, amikor kellene – vagy épp nem fizetnek közös költséget. Nyéki Zsolt jegyzete.
Mi kérünk elnézést!

Mi kérünk elnézést!

Tanulságos kirándulást tettünk a megyei kórház sürgősségi és traumatológiai osztályain. Bár nem a mi térdünk fájt, át tudtuk érezni a barátnőnk helyzetét, ezért elemi tiltakozását legyőzve bebotorkáltunk az új, hiperszuper SBO-ra, ahol az információs pult előtt sorban állva megkopogtatta a vállunkat egy fiatal mentőtiszt és közölte: rossz helyen járunk, menjünk át a „traumára”. Csáki Alexandra jegyzete.

A szemünk láttára…

… értékelődhet le a termőföld, mégpedig drasztikus mértékben és belátható időn belül. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy ez afrikai ügy, és nem a mi problémánk, jó, ha tudja: a magyar gazdák sem dőlhetnek nyugodtan hátra, hiszen nálunk is egyre gyakoribbak az aszályok és más szélsőséges időjárási jelenségek, amelyek miatt muszáj (lenne) új szemléletet vinni a gazdálkodásba. Petneházi Attila írása.
Ha fordul a kocka

Ha fordul a kocka

A biztosításnál csak egy dolog kerül többe: annak hiánya – szokta mondogatni a kollégám, aki megannyi területen megtapasztalta már, milyen jól jön egy-egy megbízható, korrekt díjszabást diktáló társaság anyagi helytállása, szolgáltatása, ha az élet úgy hozza, s milyen mélyen kell a zsebünkbe nyúlni, ha a kvázi kötelező „önvédelemről” is lemondunk, csakhogy megspóroljunk egy keveset. Palicz István jegyzete.
Burgenland példája

Burgenland példája

Megakad a tekintetem azon a híren, hogy korlátozni szeretné az ott dolgozó magyarok számát az ausztriai Burgenland tartományfőnöke, szerinte ugyanis az országrésznek komoly kihívás, hogy vonzáskörzetében egymillió olyan ember él, akiknek hazájában csupán 350 euró (nagyjából 102 ezer forint) a minimálbér. Eközben Ausztriában 1500-at, átszámítva 440 ezer forintot is meg lehet keresni. Angyal Sándor írása.
 






hirdetés