Nullaszázalékos hitel gyógyítja be a fagykár okozta sebeket?

Akt.:
Fagykár
Fagykár - © Fotó: Krasznai Antal
Nyíregyháza – Megyénkben hetvenhárom olyan település van, ahol igénybe vehető a konstrukció.

A VOSZ (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége) immár több mint tizenhárom éve kínálja a vállalkozók részére a Széchenyi-kártya programban szereplő hiteleket. Minden hitel államilag kamattámogatott – tájékoztatta lapunkat a VOSZ megyei irodavezetője.

Segítséget nyújthat

Czomba Tímea szerint a programban szereplő konstrukciók a napokban fagykárt szenvedett gazdáknak is segítséget nyújthatnak a problémáik orvoslásában.

– Kiemelten fontosnak tartjuk a beruházási hitelt (melynek éves nettó kamata jelenleg 0,8 százalékos), illetve az Agrár Széchenyi-kártya hitelt. Ez utóbbinál külön kiemelném, hogy az agrárszektorban a kedvezőtlen időjárás miatt fagykárt szenvedett, a jogosultsági feltételeknek megfelelő agrárvállalkozások részére az állam a jelenlegi 4 százalékos kamat- és kezelésidíj-támogatáson felül további teljes körű támogatást biztosít a költségek átvállalása mellett. Megyénkben hetvenhárom olyan település van (országosan nálunk van a legtöbb), ahol a gazdálkodók igénybe vehetik ezt a bizonyos nullaszázalékos kamatozású hitelt – fogalmazott lapunknak Czomba Tímea irodavezető, aki hozzátette: a vállalkozások további információt Nyíregyházán, a Dózsa György utca 9. szám alatt kaphatnak.

KM-TG


Túl korán érkező fagyosszentek
Nyírbátor – A napokban a Nyírséget ért újabb fagytragédia nagyon hasonló volt a 2007-eshez – idézi fel a múlt péntek reggeli természeti ka­tasztrófát Fülep Imre, aki az elmúlt kilenc évben már a negyedik ehhez hasonlatos sorscsapást kénytelen megélni, ezért aztán magát már amatőr időjárás-szakértővé is kiképezte.

MSZP: fagykár miatt segítségre szorulnak a szabolcsi gazdák
Budapest, Nyíregyháza – Az MSZP politikusai szerint azonnali segítségre szorulnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei termelők, mert a csütörtöki fagy miatt tönkrement a termés egy része.








hirdetés