Hitelek a karácsonyfa alatt

Nyíregyháza – Három évvel ezelőtt, 2005-ben 70-80 milliárd forintot, 2006-ban és 2007-ben közel 100 milliárdot költöttek a magyarok karácsonykor, az ünnepi költés jelentős része pedig hitel, a többség mintegy 80 ezer forintot vesz fel.

Három évvel ezelőtt, 2005-ben 70-80 milliárd forintot, 2006-ban és 2007-ben közel 100 milliárdot költöttek a magyarok karácsonykor, az ünnepi költés jelentős része pedig hitel, a többség mintegy 80 ezer forintot vesz fel. A magyar családok főként a háztartási berendezések és a műszaki cikkek vásárlásakor vesznek fel hitelt, még akkor is, ha törlesztőrészleteik ezek nélkül is megmegterhelik a családi költségvetést.


– Túlhitelezik magukat az emberek – mondja Bornemissza Andrea, akik szerint sokan nem mérik fel a hitel felvételével járó kockázatokat. A pénzügyi szakember úgy véli, a reklámok is azt sugallják, hogy folyamatosan vásárolni, fogyasztani kell, ezt a „tanácsot” pedig azok is megfogadják, akiknek a pénzügyi lehetőségeik ezt nem teszik lehetővé.

Korábban ez emberek előbb összegyűjtötték a pénzüket, s csak akkor vásároltak, mára ez megváltozott, s az is vásárol, akinek nincs miből. Nem veszik figyelembe, hogy bármelyik percben elveszíthetik a munkahelyüket, hogy viszonylag rövid idő alatt is nagy mértékben nőhetnek a rezsiköltségek, s hogy emiatt a kezdetben alacsonynak tűnő részletek hirtelen kifizethetetlenné válnak. Karácsony tájékán ez hatványozottan igaz, ilyenkor a pszichés hatások is felerősödnek.

Ha a szomszéd nagy tévét vesz, akkor én sem maradhatok le mögötte – nem ritka, aki ilyen alapon költ, ez pedig előbb-utóbb megbosszulja magát. Sajnos nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy sokan egyáltalán nem értik, mi szerepel a pénzügyi ajánlatokon, fogalmuk sincs arról, mi az a THM, így azt sem tudják, hogy a felvett összeg helyett mennyit kell visszafizetni. A nulla százalékos kezdőrészlet sem annyi, hiszen ilyenkor általában a kezelési költségben látszik meg ez a plusz teher, a többszáz százalékos

THM esetében pedig az eredeti összeg többszöröse a visszafizetendő összeg, ám ezzel nagyon sokan nincsenek tisztában. A pénzintézetek a lehető legnagyobb haszonra hajtanak, az emberi óvatlanság pedig az ő malmukra hajtja a vizet. Az embereknek általában több hitelük van, hiszen a lakást, az autót, vagy a nagyobb háztartási gépeket és műszaki cikkeket is hitelre veszik, csak azt felejtik el, hogy bár lehet, hogy ezek külön-külön nem terhelik meg a családi kasszát, együttesen viszont teljesen ki is ürítik.

– A hitelek iránti érdeklődés lanyhulása érezhető az utóbbi pár hétben az áruházunkban is – tudtuk meg Heringh Csaba nyíregyházi áruházigazgatótól. Arra is számítanak, hogy a banki hitelek szigorodásának lesznek még további hatásai, így a jegybank kamatemelése érezhető lesz majd az áruhitelekben, és az áruhitelt nyújtó bankok is felülvizsgálják kedvezményes konstrukcióikat.

Ez pedig azt is eredményezheti, hogy idén kevesebben vállalják, hogy a karácsonyi szórakoztató és háztartási elektronikai eszközöket hitelre vásárolják meg. Az áruházlánc a piaci pozíciója megőrzése érdekében a vele szerződésben álló partnerektől azt kéri, hogy a lehető legkedvezőbb hitelajánlatokat kínálják a vásárlóiknak.

– Száraz Ancsa, Bednárik Mónika –








hirdetés