Hivatalos: Buffon bejelentette, távozik a Juventustól

Akt.:
Buffon befejezi a Juvéban
Buffon befejezi a Juvéban - © Fotó: AFP / Javier Soriano
Torino – Már biztos, hogy a szombati lesz a kapuslegenda utolsó meccse a Zebrák mezében.

Gianluigi Buffon, a Serie A-ban sorozatban hét aranyérmet szerző Juventus 40 éves olasz válogatott hálóőre csütörtökön bejelentette, hogy a következő szezonban már nem lesz a torinói klub játékosa – olvasható a Nemzeti Sport honlapján.

A késő délelőtti sajtótájékoztatót Andrea Agnelli, a Juventus elnöke kezdte. Perceken át méltatta Buffont, és megköszönte éveken át tartó szolgálatát. Hozzátette: a következő idényben Wojciech Szczesny védi majd a csapat kapuját.

Ezután Buffon vette át a szót.

Roppant izgatott vagyok, de boldogan tekintek erre a napra. Egy hihetetlen utazás végéhez értünk, amelyet olyan emberekkel oszthattam meg, akik szerettek engem. Éppen ezért próbáltam mindig a legjobbamat nyújtani. Szombaton az utolsó mérkőzésemet játszom a Juventusban”

– nyilatkozta, majd elmondta azt is, hogy egyelőre nem tudja, mihez kezd. – Néhány napja még biztos voltam benne, hogy visszavonulok, de kaptam néhány átgondolandó ajánlatot, például Agnelli elnök úrtól is. A következő héten döntök a jövőről – tette hozzá a kapuslegenda.

Buffon 655 mérkőzésen lépett pályára a Juventusban, ebből 300 találkozón nem kapott gólt. Pályafutása során 9 bajnoki címet szerzett a zebramezesekkel. A 2006-os olasz bundabotrányt követő visszasorolásnál a másodosztályba is a klubbal tartott, a torinóiak akkor a szezon végén megnyerték a Serie B-t. A bajnoki címek mellett négy Olasz Kupát is elhódított velük.

Gianluigi Buffon szombaton játssza utolsó mérkőzését a Juvéban, a Zebrák 15 órától a már biztos kieső Hellas Veronát fogadják.

A torinói csapat Facebook-oldalán búcsúzott el Buffontól, méghozzá ezzel a videóval:

A teljes sajtótájékoztató itt visszanézhető:

Forrás: Nemzeti Sport


Andrés Iniesta a pénteki sajtótájékoztatón
Barcelona - Péntek délután sajtótájékoztatón ismertette döntését, mely szerint a szezon végén elhagyja az FC Barcelonát. A kétszeres Európa- és egyszeres világbajnok Andrés Iniesta októberben „életre szóló” szerződését kötött a Barcelonával, de olyan záradékkal, hogy minden nyáron saját maga hatá...








hirdetés