HAON lakóhelyem

2012.02.07. 10:18

Ugyanezt egy nappal korábban kellett volna elvégezni

Debrecen, Hajdú-Bihar - A városi megrendelésekre hétfőn déltől és éjjel 11 órától újabb ütemben láthatott neki az AKSD a hóeltakarításnak, a jegesedés felszámolásának.

Debrecen, Hajdú-Bihar - A városi megrendelésekre hétfőn déltől és éjjel 11 órától újabb ütemben láthatott neki az AKSD a hóeltakarításnak, a jegesedés felszámolásának.

2012.02.08.

16:30 - Legfeljebb mozdonyhibák miatt csúsztak pár percet

Kelet-Magyarország hajdúsági állomásaira jelentősebb késés nélkül érkeztek meg is indultak tovább a vonatok szerdán - jelentette ki a kommunikációs iroda munkatársa a Napló érdeklődésekor. Hozzátette: mozdonyhibák miatt legfeljebb 5-10 perces csúszások fordultak elő. A helyzet lényeges változása továbbra sem várható, a vonatok csütörtökön menetrend szerint indulnak - tudtuk meg.

A debreceni tömegközlekedésben is helyreáll lassan a rend, szerdán már ott sem voltak jelentős késések - értesültünk Csohány Adrea kommunikációs vezetőtől.

Folytatódik a tanítási szünet a megye 24 településének iskoláiban - pontos listájukat a Napló szerdai számában közöltük. Kérdésünkre, hogy a hideggel és nagy hóval összefüggésben milyen beavatkozásra vették igénybe a megyei katasztrófavédelem munkatársait, Szabó Imre őrnagy, az igazgatóság megyei polgári védelmi főfelügyelője nemleges választ adott: 16 óráig csendes munkanap volt mögöttük.

HBN

 

14:30 - Jegesedés, hóeltakarítás

Vezénylés időpontja: 2012. február 07. 11:45, majd 23:00

Vezényelt gépjárművek száma: 7 nagygép, 2 rakodógép, 2 db munkgép

Vezényelt dolgozók száma: 7 fő gk.vezető, 2 fő gépkezelő, 2 fő rakodógépkezelő

Terület megnevezése: „C” ütem tolása-szórása. Az „AB” ütem útjainak, útkereszteződéseinek tolása. Bekötőutak hóátfúvásainak megszüntetése.

Munka megnevezése: Hóeltolás, síktalanítás (só-homok 1:5 arányú keveréke)

Befejezés időpontja: 2012. február 08. 7:00

14:00

-14 C° Gábor Zsombor Osztályvezető úr 04.00 órától elrendelte a szerződés szerinti járdák, kerékpárutak, gyalogátkelőhelyek, valamint parki járdák síkosság csökkentését. Továbbá a gyalogátkelő helyek hóeltakarításának folytatását.

Vezénylés időpontja: 2012.02.08. 4:00 órától

Vezényelt gépjárművek száma: 7 db Pronar traktor, 2 db John Deere, 1 db rassant, 1 db elektromos autó, 2 db kistehergk.

Vezényelt dolgozók száma: 11 fő gépkezelő, 2 fő gépkocsivezető, 8 fő kézi erő

Terület megnevezése: Gyalogátkelőhelyek a város területén, szerződés szerinti járdák, kerékpárútak, parki járdák.

Munka megnevezése: Gyalogátkelőhelyek fel-lelépőjének hóeltakarítása, járdák, kerékpár utak síkosság csökkentése (folyami homok, só-folyami homok 1:5 arányú keveréke)

Befejezés időpontja: 2012.02.08. 16 óra

 

12:30Gyalogátkelőhelyeket, kerékpárutakat takarítanak Debrecenben

A gyalogátkelőhelyek fel-lelépőjének takarításával, illetve a járdák, kerékpárutak síkosságcsökkentésével folytatódik a hóeltakarítás Debrecenben – ismerteti honlapján az AKSD. Az utóbbi művelet folyami homok, só-folyami homok 1:5 arányú keverékével történik.

Gábor Zsombor osztályvezető úr 04.00 órától elrendelte a szerződés szerinti járdák, kerékpárutak, gyalogátkelőhelyek, valamint parki járdák síkosság csökkentését, továbbá a gyalogátkelő helyek hóeltakarításának folytatását – fogalmaz a híradás. Eszerint szerdán hajnaltól 7 db Pronar traktor, 2 db John Deere, 1 db rassant, 1 db elektromos autó és 2 db kistehergépkocsi segítségével dolgozik az utakon az AKSD, 11 gépkezelő, 2 gépkocsivezető és 8 fő kézi erejének munkáját igénybe véve.


2012.02.07.

19:00

A polgármesteri hivatal megrendelésére hétfőn déltől és éjjel 11 órától újabb ütemben láthatott neki az AKSD a hóeltakarításnak, a jegesedés felszámolásának. Hat nagygépet (útgyalukat is), rakodógépet és munkagépeket vezényeltek az utakra. A megrendelés a hóeltolás mellett síktalanításra (só-homok 1:5 arányú keverékének alkalmazásával) vonatkozott. A munka látványos eredményt hozott: kedden reggel úgy néztek ki Debrecen útjai, ahogy hétfőn is elvárható lett volna, hiszen vasárnap már nem esett a hó. A takarítás nyomairól látható volt, hogy az utak szélén, a hókupacok tetején halmozódnak az addig letapadt, eljegesedett, s éjszaka táblákban feltört darabok.

Kedden este Varga László, a polgármesteri hivatal főosztályvezetője a Naplónak azt mondta, hogy a péntektől eltelt öt nap alatt nettó 17-18 millió forintot fordított a város a hó eltakarítására. Az útgyaluk azonban kedden éjszaka is dolgoztak. A tömegközlekedési eszközök vonalait takarítják elsősorban, kibővítve a kanyarodó íveket is. Nap közben mínusz 3-2 Celsius fokra enyhült a hőmérséklet, így engedélyezték a só-homok keverék használatát is. Előfordulhat, hogy a mostani havazással kapcsolatos kiadás összességében meghaladja majd a húszmillió forintot – fogalmazott Varga László.

A városon kívül nap közben is a hóátfúvások okoztak gondot. A közútkezelő igazgatóság munkatársai kedden harminc hótolóval dolgoztak a megye útjain - tudtuk meg az ügyeletes munkatárstól. Az esti jelentés szerint hóátfúvások nehezítették a közlekedést Nádudvar és Hajdúszoboszló, Hajdúszoboszló és Nagyhegyes, továbbá Hajdúdorog és Újfehértó között. Az utak járhatók voltak, de óvatos közlekedést igényeltek. A közepes erősségű szél miatt még késő este is 17 gép és ember volt munkában az utakon. A főutak sónedvesek, a mellékutak letaposott havasok voltak – tájékoztatott az ügyeletes.

Debrecenben a tömegközlekedési járművek kedden is 5-10 perces késésekkel érkeztek a megállókba, s ugyanez várható szerdára is - tudtuk meg Csohány Andreától, a DKV Zrt. kommunikációs vezetőjétől. Szepes, Ondód, Józsa környezetében hóátfúvásokkal küzdöttek. Mivel a szél erőssége változatlanul közepes, és éjszaka is ez volt várható, óvatos autózással kellett haladni.

Kovács Ferenc, a katasztrófavédelem megyei igazgatója a korábbinál hosszabb listát sorolva ismertette azokat a településeket, amelyeken e napokban szünetel a tanítás. Mint a mellékelt felsorolásban látható, 24 hajdú-bihari faluban, illetve városban határoztak úgy, hogy a gyerekek és pedagógusok egyelőre maradjanak otthon. Táblázatunkban a dátumokat is feltüntettük.

HBN


13:00

A debreceni utak állapota 2.

 


12:55

A debreceni utak állapota 1. 

 


12:50

 

Autóval a Panoráma úton


12:30

Hóátfúvások nehezítik a közlekedést

Harminc hótolóval dolgoznak a megye útjain a közúti igazgatóság gépei - tudtuk meg az ügyeletes munkatárstól. A déli jelentés szerint hóátfúvások nehezítik a közlekedést Püspökladány és Nádudvar, Nádudvar és Hajdúszoboszló, Kaba és Tetétlen, valamint Bihartorda és Nagyrábé között.


Hat nagygépet, rakodógépet és munkagépeket vezényeltek az utakra. A megrendelés a „KIEMELT”, „AB”, „A,C,D,E,” ütemek megrendelt útjaira és az intézményekhez vezető utakra vonatkozott - hóeltolásra, síktalanításra (só-homok 1:5 arányú keverékének alkalmazásával).

A korábbi városi tájékoztató szerint „a tömegközlekedési útvonalak és a fő gyűjtőutak járhatóságának biztosítása jelenti az elsődleges feladatot. Ezek az úgynevezett A és B ütemek keretében szabályozottak, s városunkban összesen 178 kilométernyi útvonalat érintenek. A következő az úgynevezett C ütem, mely a fontosabb lakótelepi szerivizutakat, valamint a főbb gyűjtőutakba csatlakozó utcák tisztítását tartalmazza, mintegy 80 kilométer hosszúságban.

A D ütem kertvárosi jellegű utcákat tartalmaz, mintegy 30 kilométer hosszban. Az E ütembe a forgalmukat tekintve kisebb utcák tartoznak, összesen mintegy 190 kilométer hosszban.”

Az eredményt a város lakói valószínűleg örömmel konstatálták: kedden reggel úgy néztek ki Debrecen útjai, ahogyan hétfőn kellett volna - hiszen vasárnap már nem esett a hó. A takarítás nyomairól látható, hogy az utak szélén, a hókupacok tetején vannak az addig letapadt, eljegesedett, s éjszaka táblákban feltört darabok. Ennek az állapotnak az elérése feltehetően több időt és anyagi ráfordítást igényelt, mint ha ugyanazt 24 órával korábban rendelték volna meg.

Tény: a forgalmasabb utak végre komoly balesetveszély nélkül járhatók.

Hamarosan kiássák a buszfordulót

A csuklós buszok nem tudnak megfordulni az IT Service megállónál, ezért oda egyelőre csak a szóló buszok mennek ki - tájékoztatott kedden délelőtt Csohány Andrea, a DKV Zrt. kommunikációs vezetője. Hozzátette, tudomása szerint már dolgoznak a buszfordulóban, hogy felszabadítsák a terepet. Problémás útvonal a Debrecen - Ondód közötti szakasz is, ahol hóátfúvások nehezítik a közlekedést.

Jelenleg általánosságban 5-10 perces menetidő-növekedéssel járnak a buszok Debrecenben.

- Szabó Katalin -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!