Hogy végre meginduljon a tiszavasvári szekér

Kovács Ákos góljai sokat érhetnek a Tiszavasvári számára
Kovács Ákos góljai sokat érhetnek a Tiszavasvári számára - © Fotó: Pusztai Sándor
Tiszavasvári – A Tiszavasvárin csak a győzelem segíthet a rivális Balassagyarmat elleni hazai mérkőzésen.


Meglehetősen nagy a győzelmi kényszer a Tiszavasvári NB I B-s férfi kézilabdacsapaton. A tizenharmadik helyen tanyázó, tavasszal még valamennyi fellépését elvesztő együttes éppen a papíron legfőbb rivális, Balassagyarmat ellen szerepel szombaton (kezdés: 18 óra) hazai környezetben. A bökkenő csak annyi: a vendégek immár hat pontos előnyt hizlaltak a házigazdával szemben, amit meglehetősen nehéz lesz ledolgozni. Mindenesetre itt a lehetőség a hátrány faragására.

– Ugyebár hat mérkőzésünk van hátra, ahogy számolgat az ember, ha akarunk még valamit, ezt a meccset feltétlenül meg kell nyerni, és további bravúrokra is szükség lesz – nyomatékosította Molnár Ferenc, a Tiszavasvári edzője. – Nagy a tét, ezzel együtt bízom abban, hogy a fiúk jól fogják kezelni a szituációt, ugyanakkor ahhoz, hogy a szekér végre meginduljon, nem hibázhatunk. Nyilvánvalóan szükségünk lenne a sikerélményre, ez adhat a csapatnak lendületet a szintén kőkeménynek ígérkező hajrára.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés