Hol vannak az igazi kenyerek?

Hol vannak az igazi kenyerek?
© Illusztráció: getty images
Egy ideig isteneltem rendesen. Már hétvégén sem aludhat egy jót az emberfia? Aztán ahogy lépkedtem, úgy csitult a felháborodásom. A piachoz érve már jókedvűen fütyörésztem, és büszke voltam, hogy siheder létemre ilyen fontos feladatot kaptam. Mán László jegyzete.

Aztán beálltam a Racskó pékség előtti sor végére, és elkezdtem szívni magamba a frissen sütött, igazi kenyér semmi másra nem hasonlító illatát. Megvártam, míg sorra kerülök, a még meleg kenyereket beleraktam a cekkerbe és indultam a hazaútra. Vágta a tenyereimet a cekker fogója, de rá se rántottam. Közben már nyomtam befelé az egyik kenyér farát, ami jussom volt. Hazaérve rövid ideig volt is respektem, hiszen kenyeret vittem haza.

Ettük csupaszon, zsírral ujjnyi vastagon megkenve, kétöklömnyi paradicsommal vagy lekvárral bevonva, netán megcukrozva. Nagy karéjt kevéske kolbásszal, leveshez, húshoz. Volt, aki még a görögdinnyéhez is. Nem is szólva a főként ősszel vagy télvíz idején a sparhelten pirított, fokhagymával bevont szeletekről. Mindennapi kenyerünk volt. Nem foglalkoztunk szénhidráttal, kalóriával, ettük. Jóízűen, mert volt íze, illata. Egyet nem tettünk, az szentségtelenség lett volna: eldobni a maradékot. Ha véletlenül volt ilyen, akkor a darabka vagy a kenyérhéj (volt, aki nem szerette) ment továbbhasznosításra baromfinak, malacnak.

Ma már van fehér, barna, félbarna, félfehér. Aprómagvas, nagyobb magvas, fogyókúrás, ilyen meg olyan mentes. Ám ezek számomra már nem igaziak, ahogy a műízű, mesterségesen ráérlelt gyümölcsök, zöldségek sem.

Mán László








hirdetés