Hölgyek kapták az idei Kastal Ferenc és Frigyesi József díjat

Hölgyek kapták az idei Kastal Ferenc és Frigyesi József díjat
Kisvárda – Kisvárda önkormányzata három évvel ezelőtt hat szakmai díjat alapított, melyet a városban dolgozó magánszemélyeknek adományoz a különböző szakmák elismeréséül.

Ebben az évben már második alkalommal tartottak városi ünnepséget a július elsejei, köztisztviselői és Semmelweis nap alkalmából.

dijas2

A Városháza dísztermében Leleszi Tibor polgármester ünnepi beszédében köszöntötte a kisvárdai közszolgálati és egészségügyi dolgozókat, majd átadta a Frigyesi József és a Kastal Ferenc városi díjakat.

„Ha kiejtjük a szót: köztisztviselő, rögtön a felelősség és a kötelességtudat jut eszünkbe. És nem véletlen, hiszen ez a hivatás erről szól. Azokról az emberekről, munkatársakról, akik lelkiismerettel és önzetlenül szolgálják a város és a lakosság érdekeit. Akik sokszor fáradságot nem ismerve dolgoznak és tevékenykednek a közösségért, azért, hogy városunk polgárai elégedettek legyenek. Bátran mondhatom, hogy köztisztviselőinket a felkészült, pontos, precíz munkavégzés jellemzi, s mindemellett a türelem és a kitartás. Hiszem, hogy Kisvárda Város Önkormányzatánál ilyen felelősségteljes és segítőkész munkatársak dolgoznak. Köszönöm munkájukat, és köszönöm a mindennapos helytállásukat.” – mondta ünnepi beszédében a polgármester.

A KASTAL FERENC DÍJ annak a magánszemélynek ítélhető, aki hosszabb ideig kiemelkedő tevékenységet folytatott, és teljesítményt ért el Kisvárda város közszolgálatában. A képviselő-testület döntése értelmében 2016-ban eme díjat kimagasló és elismerésre méltó munkájáért JENEINÉ KOVÁCS MAGDOLNA, a Kisvárdai Közös Önkormányzati Hivatal munkatársa kapta.
Az ünnepségen köszöntötték az egészségügy dolgozóit is. „Köszöntjük azokat az orvosokat, ápolókat, asszisztenseket, védőnőket, akikre nap mint nap rábízzuk magunkat, családunkat, gyermekeinket. Akik szívvel és lélekkel tapossák azt a nehéz utat, mely az Ő segítő szándékukkal van szegélyezve. Kívánok nekik ehhez a nemes feladathoz és hivatáshoz egészséget, hitet és nem utolsó sorban sok-sok türelmet.” – mondta Leleszi Tibor.

A FRIGYESI JÓZSEF DÍJ annak a magánszemélynek adható, aki az egészségügy területén huzamosabb időn keresztül kiemelkedő tevékenységet folytatott és teljesítményt ért el. 2016-ban ezt a díjat munkája és hivatástudata elismeréseként DR. BALOGH KATALIN fogorvos kapta.

A díjazottak elismeréseiket férjeik kíséretében vették át. Az ünnepséget a Weiner Leó Művészeti Iskola csellósainak játéka nyitotta és zárta.

– Durucz Gabriella –








hirdetés