Holt lelkek – Gogol-bemutató a Radnóti Színházban

Budapest, 2013. január 26., szombat (MTI) – Gogol Holt lelkek című művét tűzi műsorra a Radnóti Színház Rudolf Péter főszereplésével. A Valló Péter rendezte előadás bemutatóját vasárnap tartják.

Valló Péter a darabválasztásról szólva az MTI-nek elmondta: a regényirodalom egyik alappillére a Holt lelkek, amelyet régen játszottak Budapesten kőszínházi előadásként, talán a ’60-as években a Madách Színházban láthatta utoljára a közönség.

Választásának másik oka, hogy a mű olyan társadalmi jelenségről szól – a kisszerűségről, a pénz hatalmáról, a szélhámosságról, a korrupcióról – amely most is ugyanúgy jellemzi az életünket, ahogy Gogol társadalmát jellemezte a 19. század elején. “Egy olyan társadalmi kérdés, amellyel érdemes foglalkozni, a darab mai vetületét kibontani és megpróbálni ábrázolni” – mondta.

Kitért arra, hogy amikor a színházban ülünk, fölerősödik azoknak a mondatoknak a hatása, amelyek a saját életünkre is vonatkozhatnak. Ugyanakkor “pokolian mulatságos” történetről van szó: Gogol sok humorral ábrázolja ezt a szörnyű kisszerűségét és szélhámosságát ennek a világnak, amelyben Csicsikov, a szélhámos próbál előrejutni.

A regény színpadi változatát Bulgakov adaptációja nyomán Morcsányi Gézával készítették. Az új változatban narrátor – Bálint András alakításában – kíséri a történetet, a regény önreflexív hangját – Gogol eredeti írói leleményét, jellegzetességét – ezáltal sikerül visszaadni az előadásban. A szerző folyamatosan hangoztatja saját erkölcsi álláspontját a saját történetével kapcsolatban, ezek szellemes, irodalmilag értékes szövegek, jellemzést adnak a korról és a társadalomról – nemcsak Gogoléról, hanem a mi mai társadalmunkról is.

Mint Valló Péter megjegyezte, az orosz színház jellegzetessége, hogy tele van tűzdelve zenével és balettel, tánccal, mozgással. “Amikor egy orosz darabot előveszek, egyszersmind megpróbálom ezt a játékstílust is a magyar nézők elé tárni, amely ritkán látható” – fogalmazott. Kiemelte: a Vodku Zenekar színpadra lépése segíti a rendezést abban, hogy a hős köré olyan világot rajzoljon, amely egyszerre mai, magyar, ugyanakkor van benne valami eredetien orosz, jellegzetes.

Hozzáfűzte, hogy a főszerepre Rudolf Pétert hívták meg, akit alkalmasnak érzett ennek a különös figurának a megformálására, a színész a humor felöl közelíti az alakot, így komplexebbé válik az előadás.

A díszlet – amely Horgas Péter alkotása – egy különös arcképcsarnok, ebben a halottakkal telitűzdelt tájban utazik Csicsikov, mintegy újfajta Hádészben. A darab jelmeztervezője Benedek Mari, a zene az előadásban is közreműködő Vodku Zenekar munkája.

A darabban Bálint András, Rudolf Péter, Somody Kálmán, Gazsó György, Adorjáni Bálint, Schneider Zoltán, Szűcs Péter Pál, Lukáts Andor, Csomós Mari, Martin Márta, Wéber Kata, Petrik Andrea, Formán Bálint, Andrusko Marcella és Rétfalvi Tamás játszik.

 

– MTI –








hirdetés