Szabó István, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfőn közölte az MTI-vel: a holttestet a tűzoltók emelték ki a vízből. A férfi vasárnap tűnt el, azóta keresték.
Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: szombaton este tűnt el a férfi, akiről vasárnap tettek bejelentést a rendőrségen. Vasárnap már kutattak utána, de végül hétfő délelőtt találtak rá holtan a tóban.
Hozzátette: nem merült fel idegenkezűség gyanúja, ezért közigazgatási eljárás keretében próbálják tisztázni a haláleset körülményeit.
A Zalai Hírlap online kiadása szerint a 35 év körüli zajki férfi szombat este a barátaival érkezett horgászni a lakóhelyéhez közeli tóhoz. Éjjel fél tizenkettő körül hazaindult, de oda már nem érkezett meg. Társai úgy tudták, a családját még hívta telefonon, hogy menjenek érte, de a hozzá induló öccse már hiába kereste a sötétben. A férfi korábban is megfordult már a tónál, ismerte a környéket – olvasható a lapban.
- MTI -