Hoppál Péter: elindult a kulturális alapellátás program második üteme

Pécs – Elindult a Kulturális Alapellátás Program második üteme, amelynek kiemelt célcsoportjai elsősorban a 2010 után született gyermekek és a határon túli magyarok lesznek – jelentette be pénteken a kulturális alapellátásért felelős miniszteri biztos sajtótájékoztatón, Pécsett.

Hoppál Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője közölte: a programhoz kapcsolódva országos konzultáció-sorozatot indít, amelynek keretében elsőként pénteken Baranya megye kulturális, közművelődési és közgyűjteményi intézményeinek vezetőivel egyeztet. A konzultáció ezt követően a dél-alföldi régióban folytatódik – tette hozzá.

Kiemelt figyelmet kívánnak fordítani 2010 után született, úgynevezett Alfa-generáció tagjaira, akiket meg kívánnak nyerni “a magyar kulturális identitás számára” – mondta.

Mint hangsúlyozta, a tervek szerint a határon túli magyarságot is bevonják a kulturális alapellátásba.

A harmadik Orbán-kabinet korábbi kultúráért felelős államtitkára a program első – 2014 és 2018 között megvalósult – ütemének céljáról és eredményeiről felidézte: az ágazatban történt szemléletváltás nyomán a kulturális, közművelődési intézmények és az előadóművészet bizonyos területei új eszközökkel fordultak “a nem tipikusan kultúrafogyasztó”, elsősorban a nagyvárosoktól távol élő, vidéki közönség felé.

Ez a feladatellátás emelkedett törvényi erőre 2018. január elsejétől – utalt az miniszteri biztos a kulturális törvény módosítására, majd kiemelte azt is, hogy a fővároson kívüli kulturális élet támogatását a polgári kormányzás kiemelten segítette az elmúlt esztendőkben a többi között normatíva-fejlesztési programmal.

“Többlépcsős programban a kultúrára fordítható állami forrásokat megtöbbszöröztük a kistelepüléseken” – hangoztatta Hoppál Péter, arra is kitérve, hogy többmilliárdos évenkénti normatív finanszírozási többletet fordítottak erre a célra. Hozzátette: “hallatlan nagy szüksége van” a magyar társadalomnak szociokulturális kompetenciák fejlesztésére. A gazdag magyar kultúrkincs megismertetése, ápolása a 21. század kihívásai idején is erőteljes többletet mozgósíthat a magyar társadalomban – vélekedett a miniszteri biztos.

Hoppál Péter hangsúlyozta azt is, hogy Brüsszellel szemben a népességfogyásra a migráció helyett a magyar kormány a családok megerősítésében látja a megoldást. “A családok megerősítése és patrióta gazdaságpolitika ízig-vérig kulturális kérdés” – szögezte le.

– MTI –








hirdetés