Hornyák-triplával javított a Bátor

Akt.:
Nyírbátor – A nyírbátoriak remeklő csatáruk vezérletével megnyerték első hazai mérkőzésüket a labdarúgó NB III-ban.

Ellentmondásos első félidőt hozott a szombati, nyírbátori NB III-as bajnoki. Korán gólt szerzett a hazai csapat egy formás támadás végén, de azután semmi… A tiszaújvárosiak többet birtokolták a labdát, kihasználva a hazaiak szellős védekezését, többször is nehéz helyzetbe hozták a jó formában védő Vasas Gergőt.

A második félidő elején folytatódott a vendégek mezőnyfölénye, de az egyre veszélyesebben kontrázó bátori csapat több százszázalékos helyzetig is eljutott. Aztán ahogy lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, egy kósza ellentámadás végén, ártalmatlan szituációban elkövetett kezezésért járó tizenegyesből egyenlített az Újváros.

Ezt követően a sérülés miatt tíz emberre fogyatkozó vendégek nagy erőfeszítéseket tettek a győzelem megszerzéséért, de a bátoriak Szabó Roland és Bagi Ákos villámgyors elfutásaival és centerezéseivel, középen pedig a nagyszerű formában lévő, csapata mindhárom gólját szerző Hornyák Marcellel az élen kicsikarták a győzelmet, amely biztosnak mondható.

NB III: Keleti csoport, 2. forduló

Nyírbátori FC–Tiszaújváros 3–1 (1–0)

Nyírbátor, 220 néző, v.: Takács T.

Nyírbátor: Vasas G. – Szabó R., Tóth M., Boros D., Bagi Á., Reznek, Fenyőfalvi (Bernáth M., 45.), Kinczel (Roszel, 78.), Vámos M., Terdik (Nagy B., 56.), Hornyák M. Edző: Ambrusz Árpád.

Tiszaújváros: Tóth Cs. – Fodor P., Márton A., Nagy P. (Nagy D., a szünetben), Kapacina K. (Turcsik, 67.), Bussy, Kovács P. (Balogh G., 22.), Orosz M., Illés G., Nagy R., Lipusz. Edző: Gerliczki Máté.

Gól: Hornyák M. (6., 83. és 89.), illetve Lipusz (11-esből, 68.). Jó: Hornyák M. (a mezőny legjobbja), Vasas G., Szabó R., Boros D., Vámos M., illetve Bussy, Orosz M., Lipusz. (Tudósító: Balla István)

Ambrusz Árpád: – Az első mérkőzésen meglévő problémáinkat kijavítottuk. A felkészülésünk alapján a továbbiakban ezt a formát szeretném látni.

Gerliczki Máté: – Mondhatnék bármit, de a mérkőzést elbuktuk, így aztán inkább nem mondok semmit.








hirdetés