szon-sportoldal

2008.09.02. 10:47

Diósgyőri kupavízit Nyírteleken

<p>A labdarúgó Magyar Kupa országos főtáblájának harmadik fordulójában a Nyírtelek megyei első osztályú csapata az egyik legnagyobb halat „fogta ki” a kínálatból.</p>

Szerdán az élvonalban jegyzett Diósgyőr vizitál (kezdés: 15.30) a kisvárosban, ahol – minden értelemben – nagyon készülnek az összecsapásra. Noha egyértelműen a Vágó Attila által irányított borsodiak számítanak favoritnak, a magyar futballban lassan semmin nem csodálkozik az ember – soha nem tudható, mikor áll fejtetőre a papírforma, pláne, ha a látogató lebecsüli aktuális riválisát.

– Legyünk reálisak, ebben a helyzetben nem is tehetünk mást: ennek a meccsnek a Diósgyőr az esélyese, ez nem is képezheti vita tárgyát – vágott a közepébe Vránszki Péter, a bajnokságot hibátlan teljesítménnyel (három mérkőzés, kilenc pont...) vezető Nyírtelek edzője. – Ettől függetlenül nem adjuk fel a küzdelmet, ha pedig mégis búcsúzni kényszerülünk, ami benne van a pakliban, mindezt tisztességes módon akarjuk megtenni. Vagyis, a tőlünk telhető legnagyobb mértékben akarjuk megnehezíteni a vendégek dolgát.

„Egy házzal” arrébb, Kisvárdán az a DVSC II.-DEAC mutatja meg magát (15.30), amely az elmúlt évadban még „osztálytársként” látogatott a várkerti katlanba. Időközben a „kis Loki” feljutott az NB II-be, a legutóbbi körben éppen a Baktalórántházával végzett döntetlenre. Nos, bár a hazaiak nem voltak elájulva sorolástól, nem titkoltan nevesebb rivális érkeztében reménykedtek, ha már így alakult, a lehető legtöbbet óhajtják kihozni a csörtéből.

– Ez lesz a negyedik hazai meccsünk ősszel, és még nem sikerült nyerni – fejtegette Kocsis János, a Várda SE trénere. – Bízunk benne, ha ami bajnokságban nem jött össze, a kupában megvalósul. Nyilván nem lesz egyszerű dolgunk, jól ismerjük az ellenfelet, hisz tavaly kétszer is megmérkőztünk, ígérgetni nem szeretnék, annyi azonban bizonyos: győzelemre játszunk, a tovább jutás érdekében lépünk pályára.

Szolgálati közlemény: amennyiben a kilencven percek döntetlennel zárulnak, 2x15 perces hosszabbítás következik, ha ekkor sem születik döntés, tizenegyesrúgások határoznak a továbbjutásról.

Fõ a biztosság!

Jobb félni, mint megijedni. A nyírteleki egyesület

megtette a Diósgyõr látogatásakor szükséges

óvintézkedéseket. Tekintettel Nyíregyháza

közelségére, az esetleges szurkolói összecsapások

elkerülése érdekében a rendõrség

is besegít a kupamérkõzés biztosításba.

Emellett a pályán egy örzõ-védõ

kft. ügyel a rendre. A vendégdrukkerek számára

külön szektort alakítottak ki, melyet a számukra

kijelölt bejáraton közelíthetnek meg. A házigazdák

fontosnak tartják hangsúlyozni: nem lesznek emelt jegyárak!

- Koncz Tibor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!