Vendégsorok: Amíg nem késő

Hónapok óta tele van a hazai meg a világsajtó a tengerekbe pusztuló menekültáradat többezres áldozataival, akik a túlzsúfolt alkalmi csónakokkal, lerobbant hajótákolmányokkal indultak a jobb élet reményében Európába. Angyal Sándor jegyzete.

Legtöbbjük az éhhalál vagy a tömeggyilkosok elől ment volna minél messzebbre. Ám nemcsak a tengerrel rendelkező országok jelentik nekik a megváltás földjét, hiszen tömegével jelennek meg az európai szárazföldi országok, így hazánk határövezetében is. Vannak köztük hazájukban üldözöttek is, de – miként hallhattuk kormányfőnktől – nagy többségük amolyan megélhetési bevándorló. Ha jobban belegondolunk a saját helyzetünkbe, a határainkon belüli nélkülözőkre, bizony el kell gondolkodnunk a kormány aggódásán. Tízezrek csomagolhatnak odakint, és mehetnek isten hírével – haza. Oda, ahonnan maguk is elmenekültek...

Ezt a lassan világjelenséget az arra hivatott nagy nemzetközi szervezetek sem nézhetik tétlenül, az adományokon túl akár az ellenerő felmutatásával is vissza kellene szorítani a szégyenteljes népvándorlást, különösen ott, ahol egyébként sem fonják kolbászból a sövényt. Ráleltem a világhálón a magyar Cserpák István levelére, amit a miniszterelnöknek címzett. Azt írja: 4 fiú gyermeke közül 3 már korábban kiment Angliába mosogatni, 320 ezer kezdő fizetésért (ami mára jóval több), mert itthon nem jutottak munkához, most pedig a negyedik gyermeke is szedi a sátorfáját családostól, mert bár 3 szakmája van, munkát nem talál.

Nincs könnyű helyzetben első miniszterünk, amikor kilátásba helyezi a határzárat a megélhetési menekültek előtt, bár uniós ország lévén ezt nem hagynák szó nélkül. Igen ám, de az angol kormányfő is jelezte a szigorúbb bánásmódot a bevándorlókkal, s ha netán ezt a mi bevándorlóinkra is érti, akkor tízezrek csomagolhatnak odakint, és mehetnek isten hírével – haza. Oda, ahonnan maguk is menekültek az emberibb élet után.

Angyal Sándor