Horváth Péter – A felhők fölött is mindig földön

Horváth Péter
Horváth Péter
Nyíregyháza – Az egykori műrepülő válogatott előbb hazai, majd európai repülőiskolát alapított.

Merész álmokat váltott valóra, amikor pilóta lett, még merészebb terveit koronázta siker, amikor megalapította az ország legsikeresebb repülővezető-képző cégét, a Tréner Kft.-t. Ebben az évben pedig nemzetközi szintre emelkedett, amikor elindította Nyíregyházán a Közép-Európai Repülő Akadémia, a Central European Flight Academy (CEFA) képzését.

Szívügye a repülőképzés

Repülőgép-vezetőként 1980-ban vehette át diplomáját Nyír­egyházán, ahol ezután a főiskolai hallgatók gyakorlati képzésére kérték fel. Ezt az ajánlatot csak a végzősök legjobbjai érdemelték ki – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 1984-ben a magyar műrepülő-válogatott kerettagja lett.

Több száz hallgató első repülését engedélyezte – ez hatalmas felelősség, de a legjobb visszaigazolás, hogy akit ő repülni engedett, azok közül többen most óceánok fölött vezetnek óriásgépeket, és műrepülő Európa-bajnok is öregbíti az iskola hírnevét.

A rendszerváltás idején az állam kivonulni látszott a polgári pilótaképzésből, de Horváth Péternek és munkatársainak szívügye volt az 1968-ban indított repülőképzés megtartása, ezért 1992-ben kollégáival megalakította a Tréner Kft.-t – ez a társaság az ő és társa, Molnár Tibor ügyvezetésével azóta is mindent megtesz, hogy a polgári repülés a kor elvárásainak megfelelve fejlődjön. Ebben mérföldkő a már említett CEFA megalakítása, két holland partnerrel.

A hit szerepe

Kevesen tudják róla, hogy bármennyire is gyakorlatias ember, a hitnek is nagy szerepe van az életében. A református egyházközösség nyíregyházi gyülekezetének tagja 16 éves korától, három éve pedig megválasztott presbiter. Ötven év fölött tudok több időt szakítani erre – indokol, s talán az is közrejátszik, hogy Tibor fia ma már egyre nagyobb részt vállal a cég ügyvitelében.

Bár rendkívül elfoglalt és sikeresnek mondható menedzseri életet él, a háttér, a család az első helyen áll. Tévhitbe ringatja magát az a menedzser, akinek a munkában elért sikerek, eredmények adják a boldogságérzetet. A család, az együttlét, a közösen eltöltött idő a legfontosabb, mert ez az idő sajnos nem egy kimeríthetetlen tárház – int mindenkit józan mérlegelésre Horváth Péter.

– Nyéki Zsolt –

Az írás részlet, teljes terjedelemben megjelent a Kelet-Magyarország Kontúr magazinjában, mely korlátozott számban megvásárolható szerkesztőségünk ügyfélszolgálatán.








hirdetés