2012.02.11 10:04; Frissítve: 2012.02.11 10:04


Horvátországban 10 százalékra csökkentenék az éttermi fogyasztás áfáját

Zágráb/Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) – A horvát kormány törvényjavaslata szerint 2013-tól 10 százalékra csökkentenék az éttermi étel- és italfogyasztás forgalmi adóját – derül ki a zágrábi kabinet honlapján olvasható jogszabálytervezetből.

    A törvényhozásnak benyújtott módosító javaslat szerint 2013. január 1-jétől mérsékelnék az áfát a vendéglátóhelyeken történő ételfogyasztás esetén, illetve az ott felszolgált alkoholos és alkoholmentes italokra is vonatkozóan.
    Horvátországban jelenleg is 10 százalékos forgalmi adót kell fizetni a kereskedelmi szálláshelyeken, illetve a szállodai szolgáltatással együtt igénybe vett éttermi fogyasztások után. Ezt a kedvezményes kört terjesztenék ki minden éttermi szolgáltatásra.
    A horvát turisztikai minisztérium közlése szerint az áfacsökkentés a stratégiailag kiemelt ágazat hosszú távú versenyképességét szolgálja. A nemzetközi tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy azokban az országokban, ahol a turisztikai ágazatban alacsonyabbak az adók, a válság idején is jótékony hatással van a költségvetésre, továbbá hozzájárul a szürkegazdaság kifehérítéséhez.

-MTI-


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Csökkenteni kell a nemek közti bérszakadékot az Európai Parlament szerint
    Brüsszel, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Elsöprő többséggel jóváhagyta az Európai [...] tovább »
Cuki: hűsölnek az állatok
Nem bírod a nagy meleget? Nézd meg, hogy ezek az állatok hogyan viselik el a nyári forróságot. Ők bizony tudnak élni. tovább »
A francia Dirtyphonics, valamint a Republic és a Kistehén is fellép a Félszigeten
    Bukarest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A francia Dirtyphonics, valamint a magyarországi [...] tovább »
Munkaerőpiaci korlátozás: nem várják a magyarokat Svájcba
Brüsszel, 2012. május 24., csütörtök (MTI) -Svájc nyolc közép-kelet-európai állam - köztük Magyarország - [...] tovább »
“Agyzsugorodást” váltott ki a stressz a japán szökőár túlélőinél
    London, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Egy bizonyos agyterület méretének csökkenését [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés