Hősiesen vágtáznának a győzelemre is esélyes lovasaink

Akt.:
A Nyírségi Vágtán látványos küzdelmet láthatott a szépszámú közönség
A Nyírségi Vágtán látványos küzdelmet láthatott a szépszámú közönség - © Fotó: Szabó Sándor
Nyíregyháza – Tizedszer rendezik meg a Nemzeti Vágtát a budapesti Hősök terén a hétvégén.

A Nemzeti Vágta az eltelt évtizedben a legnagyobb hatású jelenkori magyar lovas rendezvénnyé nőterte ki magát. A hétvégén tizedik alkalommal ülnek nyeregbe a tizenkét magyarországi és négy határon túli elővágta dobogósai. Vasárnap estére kiderül, hogy ki lesz 2017 leggyorsabb lovasa, akinek a markát ötmillió forint üti. Az idei versengés a verbunkos műfajának állít emléket: szombat este a Hősök terén megnyílik az Ország Táncháza. A világon először 100 lovas huszárral mutatják be az úgynevezett karusszel alapgyakorlatot, mely a zene, a tánc és a lovaglás művészi élményét ötvözi. Különleges produkcióval készülnek a győri trükklovasok, és pusztai tízest is láthat a közönség. Ezúttal is lesz kishuszár vágta, fogat vágta, nemzetközi vágta és jótékonysági sztárfutam.

– Júniusban a dögei Ameko Lovascentrumban harmadszor voltunk házigazdái a Szabolcsi Lovasfesztiválnak, ennek a keretein belül rendeztük meg a Nyírségi Vágtát. Ott kvalifikálták magukat a Nemzeti Vágta döntőjére a Szabolcs-Szatmár-Bereget képviselő lovasok és lovaik – jegyezte meg Bertók Viktor, a lovascentrum tulajdonosa, aki felidézte, hogy a dögei vágta befutója izgalmas volt, a döntőben drámai pillanatoknak lehettek szemtanúi az érdeklődők. Első lett a dögei Földes Bence, a második Frank Csaba Ibrány képviseletében, a harmadik pedig a Kisvárda színeiben induló Kövesdy Zsolt. Nem csak ők hárman reprezentálják a megyét, ugyanis a szervezők a versenyen nyújtott teljesítményért szabadkártyát adhattak, ennek köszönhetően Szabolcs települést képviselve Tóth Erika is rajthoz állhat a fővárosi futamban.

– Úgy látom, hogy esélyeseknek számítanak a lovasaink, mivel felkészülten, fitt lovakkal érkeznek a versenyre. Ott viszont bármi megtörténhet, nagyon sok múlik majd a jó starton. A 10. Nemzeti Vágtán induló hetvenkét ló és lovas közül legalább húsz nagyon erős páros van — állapította meg Bertók Viktor, a Szabolcsi Lovasfesztivál igazgatója.

A Vágta Korzón minden település kiállítással várja a közönséget, a „Legszebb Porta” díjáért is versenybe szállnak. Tavalyelőtt Kisvárda és Döge portáit találta legszebbnek a zsűri. Ezúttal is serényen készülnek, tehát a Nemzeti Vágta jóval több, mint egy jubileumi lovasverseny.

Hivatalosan sorsolták ki a futambeosztásokat. Íme, a szabolcs-szatmár-beregi érdekeltségű beosztások:

1. előfutam: Sepsiszentgyörgy, Kötegyán, Döge, Gyula, Naszvad, Lendva.
3. előfutam: Ibrány, Velence, Bőcs, Füzérkomlós, Kecskemét, Nyúl.
6. előfutam: Füzér, Biharugra, Előpatak, Hernádkak, Gyenesdiás, Kisvárda.
7. előfutam: Kézdivásárhely, Nyársapát, Zobnatica, Szabolcs, Sellye, Tallós.
Az előfutamok szombaton 14-kor kezdődnek, vasárnap 17.55-kor rajtol a döntő mezőnye.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .

További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés