Hőstettek és árulás

Ezúttal Kováts Judit (balról) nem kérdez: őt kérdezik
Ezúttal Kováts Judit (balról) nem kérdez: őt kérdezik - © Fotó: KM-archív
Nyíregyháza – Kováts Judit regényeinek hősei kisemberek, akiket elsodor a történelem.


A Művészasztal 8. estjét november 22-én, csütörtökön 17 órától rendezik, amelynek különlegessége, hogy vendég ezúttal a rendezvénysorozat ötletadó háziasszonya, Kováts Judit író, akivel Király Levente, a Corvina Kiadó főszerkesztője, író, költő beszélget a MŰvész Stúdióban. Az est során a Megtagadva és az Elszakítva című regényekből színpadra állított jeleneteket láthatnak az érdeklődők Kosik Anita rendezésében.

A különleges, koncepcióját tekintve is egyedi sorozat célja, hogy a magyar írók, drámaírók színe-javát bemutassa Nyíregyházán, de a szokásostól eltérő módon: nemcsak beszélgetve velük, hanem műveikből alkotott színpadi produkciók révén is. Eddig Boldizsár Ildikó, Grecsó Krisztián, Tompa Andrea, Dragomán György, Csabai László, Háy János és Gerlóczy Márton voltak a Művészasztal meghívottjai, a mostani vendég, Kováts Judit a napokban kapta meg a megyei Prima díjat.

Bűnök, gyávaság

Regényeiben a XX. század nagy történelmi traumáit dolgozza fel, vallja, hogy fontos feladatunk szembenézni múltunkkal, megismerni annak árnyoldalait is.

„A regényeim főszereplői kisemberek, akiket – akár akarják, akár nem – „elsodor” a történelem. Hogy miként alakul a sorsuk, azt előre nem lehet megmondani. A hőstettek mellett mindig ott vannak a bűnök, a gyávaság, az árulás is.” Kováts Judit első regénye, a Megtagadva – a tagadás és hallgatás regénye – a Magvető Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2012 szeptemberében, az Elszakítva ugyancsak a Magvetőnél 2015 novemberében.

KM








hirdetés