Azok a régi, infarktusos mérkőzések

Egyértelműen a veszprémiek voltak az esélyesek. Az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokság második helyezettje KEK-meccs után érkezett a Bujtosi Szabadidő Csarnokba. Mindössze két ász, Gyurka János és Viktor Melnyicsuk hiányzott a vendégek együtteséből, amelyet Valerij Melnyik irányított. A Rácz Sándor pallérozta nyíregyházi együttes akkor a második vonalban vitézkedett. Miként arról három évtizede, 1990. április 17-én, szerdán beszámoltunk, az előző napi találkozón kezdéskor még sokan álltak a pénztár előtt, végül mintegy ezren látták a meccset.

Egy félidőnyi csoda

Az első félidő a kétkedők és ellendrukkerek malmára hajtotta a vizet, hiszen hét góllal húztak a veszprémiek. Szünet után viszont csodát láthattak a nézők, hiszen a mieink összekapták magukat, és megfordították a mérkőzést. Bizonyították, hogy ott a helyük az élvonalban, ahová a bajnokság megnyerése után kerültek.

– Nagyon sok remek és izgalmas meccset játszottunk, őszintén szólva a győzelmen túl sok mindenre nem emlékszem ebből a meccsből – kezdte a közös visszapillantást Boczák József, az ­NYVSC akkori egyik kapuvédője, akit sokan Dzsónak becéztek. – Annyi azért beugrik, hogy a második félidőben nagyon kijött a lépés. A két mérkőzés alapján azért érvényesült a papírforma, mert egy hét múlva a visszavágót biztosan nyerték Gyurkáék (26–19 – a szerk.) és jutottak tovább.

Boczák József Tiszavasváriba való, ám Nyíregyházára Ózdról igazolt 1987-ben. Meccsek sokaságán igazolta remek képességeit az első és a második vonalban egyaránt.

– Igazi oroszlánbarlang volt akkoriban a csarnok, hiszen elvérzett itt a Veszprém, a Tatabánya, a Dunaújváros, a Szeged, azaz a hazai mezőnyben mindenkit sikerült legyőznünk. Akkoriban amolyan infarktusos meccseket játszottunk, gyakran csak a végjáték döntött ide vagy oda. Egyszer a Tatabánya ellen időn túli hetest védtem, és így nyertünk egy góllal. A bányászoknál volt, aki abban a hiszemben indult haza, hogy ikszeltek, a buszon mondták meg neki, hogy kikaptak, mert nem ment be a hetes.

– Aztán az akkor igen erős Tromost is két vállra fektettük, kapus kollégám, a válogatott Bakos István összetört, nem akarta elhinni, percekig sírva állt még a háló előtt a kapufát fogva. A szurkolók gyakorta mondogatták, hogy na, egy ideig nem jövök, aztán szerdán és csütörtökön már kérdezgették, hogy mikor lesz a meccs. Remek edzőim voltak, és nagyon jó volt a társaság. Összetartóak voltunk, a mérkőzések, de gyakorta az edzések után sem széledtünk szét, hanem együtt maradva veséztük ki a történteket – így Dzsó.

A Vasvárival is az élvonalban

A nyíregyházi évek után 2005-ben szülővárosába, Tiszavasváriba igazolt a kapus, három szezont húzott le, az utolsót az NB I.-ben. Levezetésként még Fehérgyarmaton is a kapu elé állt, majd visszatérve a kezdetekhez, Ózdon fejezte be, utóbbiaknál már csak a meccsekre járt ki, az edzésekre nem. Aztán végleg elásta a cipőt, miként azt akkor lapunknak nyilatkozta. Boczákéknál két alma sem esett messze a fától. Kornél még midig aktív, és védi a tiszavasváriak kapuját, Zsolt viszont már abbahagyta.

– Korábban a fiúk meccseire még időnként kimentem, ennyi. A nyíregyházi csapatot már régen láttam, annyira vagyok már lokálpatrióta, hogy elsősorban a megyebeliekre lennék kíváncsi. A hagyományos öregfiúk tornájára eljárok, ezen az ózdiakkal és a debreceniekkel szoktunk nosztalgiázni.

Boczák József régóta az ingatlanüzletben dolgozik, vezetik párjával a Jogos Otthon Ingatlanirodát. A munka kitölti a hétköznapokat, ám nem tudja elszakítani a régi nagy „szerelemtől”, a horgászattól. (Egykoron még együtt is lékeztünk a leveleki derítőn, és sütöttünk szalonnát, meg Dzsó javaslatára pirítottunk kenyeret.)

– A folyóvizeket és a holt­ágakat kedvelem, a mesterséges intenzív tavakat nem. Én az a horgász vagyok, aki a megfogott halat szereti hazavinni és elkészíteni. A múlt héten is volt szerencsém egy kicsit horgászni, és zsákmányból akadt rendesen. Ráadásul finom is volt – így búcsúzóul Boczák József.

ML