Hírünket viszik

Franciaországba viszik el a penyigeiek a szatmári dallamokat, s a kilenc kislány balladáját.

Tíz napos vendégszereplésre indul Franciaországba szombaton a penyigei népdalkör.

Mint Kőrösi Miklósné polgármester tájékoztatásából kiderült: a Francia-magyar baráti társaság elnöke, Etienne Világhy Mme Guillemette Préservilleben köszönti a penyigeieket, illetve a közönséget. 20-án Toulousban városnézésre indul a csoport, majd Caylusbe település lakói fogadják a hagyományőrzésükről ismert szatmáriakat.

 

Néptáncosokkal együtt

 

A Zene Világnapja alkalmából június 21-én, szerdán Caussadban tartanak előadást, s a következő napokban több városnéző kirándulás és számos fellépés szerepel a gazdag, eseménydús programban. A találkozó fénypontjaként Martin de Leguépibeben a helyi néptánccsoporttal együtt részt vesznek a francia-magyar est műsorában.

Októberben egy másik csapat Olaszországba, Torinóba kapott meghívást, s a világkiállításra természetesen elviszik a penyigei szilvalekvárt is. A vendégszereplés költségeihez hozzájárul az egyesület, illetve Penyige község önkormányzata is.

– Koncz Nóra –








hirdetés