2011.07.1 13:46; Frissítve: 2011.07.1 13:46


Hu Csin-tao: stabilitás nélkül minden elveszhet

Peking (MTI) – Stabilitás nélkül semmit nem lehet tenni, s a már eddig elért eredmények is elveszhetnek – egyebek közt ezt is hangoztatta Hu Csin-tao (Hu Jintao), a Kínai Kommunista Párt (KKP) főtitkára, államelnök a párt megalapításának 90. évfordulója alkalmából tartott nagygyűlésen pénteken.

alt hiba beküldése

    Hu Csin-tao szerint Kínában példátlan társadalmi átalakulás megy végbe, aminek következtében elkerülhetetlenül megnőttek a konfliktusok és a problémák. Ezzel összefüggésben a reform a fejlődés és a stabilitás egységének szükségességét hangsúlyozta. “Ha a korrupciót nem sikerül megfékezni, a párt el fogja veszíteni az emberek bizalmát és támogatását” – szögezte le, amikor külön is kitért a problémákra.
    A kínai pártfőtitkár igen terjedelmes, több mint egyórás beszédének kezdetén történelmi visszatekintésében Kína félgyarmati és félfeudális korszakait is felidézte, s azokkal együtt a kínai emberek külföldi hatalmak általi elnyomását, nyomorát és azokat a küzdelmeket, lázadásokat, amelyek nem vezettek eredményre, “mert a forradalmakhoz nem volt megfelelő ideológia”. Hu Csin-tao így jutott el a Kína Kommunista Párt alapításáig, a szocialista út választásáig, a marxizmusig, majd a reform és nyitás politikájáig.
    ”Egyes történelmi korszakokban követtünk el hibákat, és komoly hanyatlást szenvedtünk el, amiknek gyökere az volt, hogy a párt irányelvei akkor elváltak a kínai valóságtól” – jegyezte meg másutt  Hu Csin-tao, aki beszéde során a legtöbbször a nép, az emberek érdekeinek, jólétének előtérbe helyezését hangsúlyozta.
    A pártfőtitkár ugyancsak megállapította: Kína modernizációjához, fejlődéséhez, az emberek megfelelő színvonalú életének biztosításához az egyedüli út és biztosíték “a kínai sajátosságú szocializmus”. Úgy vélte, Kína nemzetközi státusa, vagyis hogy a legnagyobb fejlődő ország a világon, nem változott, s a fejlődés biztosítása továbbra is a problémák megoldásának a kulcsa. Megjegyezte: Kína még mindig a szocializmus kezdeti szakaszában van és marad is még hosszú ideig.
    A kerek évfordulós ünnepségre a Népi Gyűlés Házában került sor, ahol a kiemelkedő munkát végzett pártszervezetek és pártmunkások – még a főtitkári beszéd előtt – kitüntetést vehettek át. Az eseményen mintegy hatezer ember vett részt, s természetesen jelen volt Kína teljes politikai vezetése.
    Kínában országszerte megemlékezéseket tartottak és tartanak, külsőségeiben a nagy ünnepekhez hasonló módon készültek és emlékeznek meg a pártalapításról. A televízióban körkapcsolással mutatták be a különböző forradalmidal-fesztiválokat, s a legnagyobb gálaesten a pártvezetés is részt vett. Az alkalomra külön film készült a legnagyobb kínai sztárok szereplésével, “A nagy újjászületés kezdete” címmel.
    A Kínai Kommunista Pártot 1921-ben Sanghajban 13 képviselő alapította meg, amikor az országban összesen mintegy ötven tagja volt. Az ülést francia rendőrök zavarták meg, ezért végül Csiahszingban (Jiaxing) fejezték be, a Déli-tó egy bárkáján. Ott mondták ki a KKP megalakulását. Az eseményre ugyan július végén került sor, de a párt születésnapjaként 1945 elején hivatalosan a hónap első napját határozták meg.

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Noémi, a nap szépe

Noémi elmondása szerint imád a kamera előtt pózolni, szabadidejében is szívesen modellkedik.
tovább »


Login2