Humán hét a Váciban

A tiszavasvári Váci Mihály Gimnázium az őszi után hagyományosan megrendezi a tavaszi programsorozatát is, ezúttal Humán hét címmel. A március 20–24. közötti időszakban megemlékeznek a közelgő Költészet napjáról, és az iskola névadójáról.

A hétfő a helyesírás jegyében telik, kedden Váci Mihály életéről nyílik vándorkiállítás, amelyet a költő barátja, Tar János nyit meg. Szerdán a gimnázium IQ-teszten méri meg magát, majd Papp János a magyar királyi honvédségről tart előadást.

Csütörtökön vers- és prózamondó verseny lesz, pénteken pedig a hét ünnepélyes eredményhirdetését tartják. A programsorozat Dévai Nagy Kamilla délután négy órakor, a városháza dísztermében kezdődő műsorával ér véget.

– Lefler György –








hirdetés