Húsvét másodnapján..!

Húsvét másodnapján..!
© Kép forrása: https://perspektivadiaklap.wordpress.com
Mi jut majd eszembe? Hát, bizony sok minden, benne locsolóvers, de első sorban volt kicsiny falum „templomdombra” vezető útja, rajta pont ekkor kinyíló számtalan meggyfa látványa. Nem minden évben nyíltak pont ekkor, de 20 éves koromig,(amíg ott éltem) többször előfordult. Ez, a húsvét vasárnapján templomba igyekvő, kezükben kosarat vivő emberek látványával tényleg maradandó élmény számomra a mai napig. Dombóvári István írása.

A templomdombról visszanézve is szép volt a panoráma és a templomba igyekvők világos öltözéke, lévén a nagypénteki gyásznak vége, még fokozta ezt az érzést. Aztán, falumra kicsit megharagudtam és Nyíregyházán kezdtem önálló életet, de azért visszajártam gyerekeimmel, párommal a nagymamához és nekik is volt alkalmuk a meggyfavirágos úton vinni a kosarat, benne a szentelni való finomságokat.

Tizenéves korom húsvétvárása, az előtte lévő böjt, locsolkodás és az ilyenkor ismert népszokások hála Istennek nem estek ki az emlékezetemből. Így aztán, húsvétkor az unokáimnak a húsvétról fogok beszélni, nem elégszem meg az „SMS-en való locsolkodással”, parfümöt veszek elő a tiltakozásuk ellenére, mert így az igazi. Bizony én gyerekkoromban a húsvét előtti böjtöt évről évre megtartottam. A közelünkben élő dédszüleimnek külön edényeik voltak a böjti ételek használatára, a mindennap használtat böjti időre félretették.

A nagypéntek pedig csak kenyér és víz volt, pontosabban még némi susinka gyümölcs. Egy alkalommal megszegtem ezt a tilalmat, de észre is vette nagyanyám. Történt, hogy a pap bácsi minket, serdülő fiúkat osztott be a Szent sírnál hajnalig őrködni. Én 23 óra felé hazamentem, mások vigyáztak helyettem a sírnál. Nem gyújtottam meg a lámpát, halkan vetkőztem le, de előtte a tisztaszobában megtaláltam a töltött káposztát és nyersen megettem egyet. Odébb toltam az óra mutatóját, de mint reggel kiderült, ez fordítva történt és én lebuktam nagyanyámnál. Nem vert meg, de kaptam tőle feddést jócskán.

Aztán vasárnap indulás, a kifejezetten erre a célra szolgáló kiskosárba elhelyezett elemózsiával,meg egy butella borral a templomba. A kosarak jó idő esetén a templom körül kint maradtak, nagyrészt én vigyáztam rá.

Volt a kosárban füstölt sonka, kolbász, ecetes, tejfeles torma, sült húsok, csirkecomb, sárgatúró, kerek foszlóskalács és alma. Az emberek „feltámadt Krisztus” köszöntéssel üdvözölték egy mást és „Valóban feltámadt” volt a viszont válasz erre. A templomi mise elég sokáig tartott, mert ekkor olvasta a pap a 12 evangéliumot magyar és görög nyelven és mindegyik olvasmány után harangoztak is. Ezen a napon csak azt ettük, ami a kosárban volt, vártam is, hogy haza érjünk, éhes is voltam. Otthon nagyanyám a foszlós kalácsból keveset levágott, mert, hogy „az a halottaké, a morzsája meg a tyúkoké”.

Másnap korán keltem és 1-2 társammal locsolódni mentem ismerős kislányokat, meg a mamájukat illatos kölnivel, járt érte a festett tojás. Nem volt akkor csokiból ilyen, de ez is jó volt, otthon apránként megettem. Nem volt ismert az sem, hogy valaki tiltakozott volna a locsolás kapcsán, sőt, akit nem locsoltak meg, annak kellett szégyenkeznie. Ismeretlen volt az is, hogy ezen a napon otthonról elmenjen a család, mert várták a locsolókat. Ma meg már nagyon sokan csak egy „hosszú hétvégének” tartják, tisztelet a kivételnek. Azért a templomok városunkban ilyenkor megtelnek szentelnivalóval és Erdélyben Csíkszeredán ezren teszik ezt a város főterén és ez is örvendetes szép szokás. Kívánom, hogy tartsák meg sokáig ezt Székely-magyar testvéreink. Pár éve jómagam is Los-Angelesben tapasztaltam meg egy a húsvéti pászkaszentelést. Megható volt látni, hogy az első világháború utáni kivándorolt magyar görög-katolikusok leszármazottai, megőrizték ezt a szép húsvéti szokást. Vittem a kosarat, csak kicsit nagyra sikeredett, volt benne minden, ami itthon is van, hála lányom leleményességének. Remélem, hogy minden magam korúnak ez évben is lesz Kellemes húsvétja, lesznek locsolódók és mennek locsolkódni is” és ha igen, akkor hervadásról szó sem lehet.

– Dombóvári István –








hirdetés