Húsvét után pünkösdi kutyaszépségek

Húsvét után pünkösdi kutyaszépségek

A pénteki rosszabb idő múltával szombaton napos időjárás fogadta a Miskolci
Egyetem sportpályáján és körcsarnoka a nemzetközi kutyakiállítás (CACIB) közönségét.
  Kutyakiállítás 2006. 06. 03.

Két évvel ezelőtt, húsvétkor dupla CACIB-bal debütált Miskolc azon városok sorában, amelyek nemzetközi kutyakiállítást rendeznek hazánkban, s a rendező, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete Miskolci Szervezete jelesre vizsgázott. Ilyen előzmények után láttak neki az idei CACIB szervezésének, amelyen egy napon bírálták a tíz fajtacsoport kutyáit – a közbenső évben pedig a már hagyományos országos kiállítással és az ugyancsak hagyományos tájjellegű rendezvényekkel „tréningeztek” a pünkösdi eseményre.

Ebek legszebbje

Nem eredménytelenül, hiszen – az apró hiányosságoktól eltekintve – ezúttal is minden rendben zajlott. Sőt, még az igencsak szeszélyes időjárás is a kegyeibe fogadta a szervezőket és kiállítókat egyaránt. Az előző nap rendületlenül szakadó esőt (amely csaknem dagonyává változtatta a kiállítás területét) időnként hűvös és szeles, de csapadékmentes időjárás váltotta fel. Gond nélkül zajlottak a bírálatok, amire közel ezer kutyát (köztük jónéhány külföldi illetőségű ebet) neveztek gazdáik.

Ez a szép számú nevezés egyébként megmutatkozott a „Best In Show” (a legszebb ebek) programjában is, ugyanis valamennyi kategóriában népes mezőnyt láthatott a közönségnek az a része, amelyik kitartott és végigtapsolta a programot.

A nyertesek elégedetten távozhattak, amihez az is hozzájárult, hogy a hazai kiállításokat tekintve szokatlanul sok és szép serlegekkel térhettek haza. Köztük az Észak-Magyarország kupáival, mert médiatámogatóként a lap ajánlotta fel a tíz fajcsoport abszolút győztesének járó serleget.

– B. A. –








hirdetés