Koronavírus

2020.05.13. 14:00

Rendhagyó vizsgaidőszak

A rendkívüli helyzet miatt csak azoknak a hallgatóknak kell zárószigorlatot tenniük, akik az idén végeznek.

Dr. Márton Sára távoktatásban vizsgáztatja hallgatóit a Nyíregyházi Egyetemen, PowerPoint-prezentációkat tekint meg

Fotó: Sipeki Péter

 

Mint ismert, a koronavírus­járvány miatt a Nyíregyházi Egyetemen is online oktatást vezettek be, s bár az elmúlt közel két hónap után enyhülni látszik a helyzet, a rektor továbbra is fenntartja

a korábban elrendelt távoktatást. A szemeszter szorgalmi időszakában és a vizsgaidőszakban is a digitális tanrend marad érvényben, ugyanakkor néhány intézet személyes jelenlétet igénylő vizsgákat is tart – ezekkel kapcsolatban egyeztetnek a hallgatókkal – tájékoztatta lapunkat Vassné dr. habil. Figula Erika, az egyetem rektora. A záróvizsgákat az egyetem által kidolgozott szabályok szerint tartják meg, a megfelelő védőfelszerelések használata, valamint a távolsági szabályok betartása előírás, és a vizsgabizottságok létszámát is szűkítik. A záróvizsgák lebonyolításáról, a számonkérés menetéről és a szükséges teendőkről a Neptun rendszeren keresztül értesítik a hallgatókat – közölte kedden a Nyíregyházi Egyetem.

A szemeszter végéig biztosan marad a távoktatás a Nyíregyházi Egyetemen, és a szorgalmi időszak lezárultával a hallgatók jelentős része digitálisan birkózhat meg az esedékes vizsgákkal. Persze, vannak olyan hallgatók, akik számára elkerülhetetlen a személyes jelenlét, ezért ők a félév végén szigorú védelmi intézkedések mellett adhatnak számot tudásukról. A vizsgák rendhagyó lebonyolításáról és a szükséges rendszabályokról dr. Minya Károly, az egyetem oktatási rektorhelyettese mesélt lapunknak, s elárulta, a vizsgákat online formában rendezik meg, mégpedig a távoktatáshoz használt számtalan digitális platform valamelyikével.

Otthonról vizsgáznak

– Jómagam is online tartom a számonkérést, a vizsgán két hallgató csatlakozik fel egyszerre, s amíg az egyik felel, a társa nyomon követi a kollokviumot, hogy a részrehajlás gyanúja se merülhessen fel. Felkészülési idő nem lesz, a hallgatók feleletét folyamatos kérdésekkel fogom segíteni, s az nagyon fontos, hogy a webkamerán tartsuk a szemkontaktust, így elkerülhető a puskázás – avatott be a sajátos egyetemi vizsgák rejtelmeibe dr. Minya Károly, aki kiemelte, az oktatók jól ismerik a hallgatóikat, így pontosan tudják, mit várhatnak el tőlük, és az esetleges technikai problémákra is fel vannak készülve.

Szigorú feltételek

A rendkívüli helyzet miatt csak azoknak a hallgatóknak kell zárószigorlatot tenniük, akik az idén végeznek. A záróvizsgák lebonyolításról dr. Minya Károly elárulta, az egyetem vezetése az intézetekre bízta, hogy a vizsgákat online vagy személyesen tartják meg.

– A Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet online vizsgákat rendez, de van olyan intézet is, ahol a személyes forma mellett döntöttek. Ez utóbbinak nagyon szigorú feltételei vannak. Azoknak a záróvizsgázóknak, akik csak portfóliót vagy szakdolgozatot védenek, nem kell megjelenniük az intézményben, a védés is elektronikusan történik majd. Prezentációt küldenek be, amelyben szerepelnek a korábban feltett kérdésekre adott válaszok is – részletezte az online záróvizsgák menetét az oktatási rektorhelyettes, majd hozzátette, a szóbeli felelőknek be kell jönniük az egyetemre, s percre pontosan megkapják, mikor kell megjelenniük az épületben.

– A hallgatók érkezését a portaszolgálat fogja kontrollálni, a felelet előtt tíz perccel érkezhetnek szájmaszkban, kesztyűben és kézfertőtlenítővel, továbbá a bizottság is csupán két tagból áll majd, egy elnökből és egy tagból. A jegyző egy külön teremben foglal majd helyet, hiszen neki adminisztratív feladatai vannak. A felkészülésre és a feleletre tíz-tíz perc áll a hallgatók rendelkezésére. A beosztásnál figyelembe vesszük, hogy ki milyen messziről érkezik, ugyanis kollégiumi elhelyezést nem tudunk biztosítani – sorolta a személyes vizsgák rendszabályait dr. Minya Károly, akitől azt is megtudtuk, a vizsgák helyszínéül a nagyobb légterű termeket jelölik ki, hogy az előírt távolság ­többszöröse is betartható legyen.

MI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában