I. Sárkányhajó Roadshow

Akt.:
I. Sárkányhajó Roadshow
© Sárkányhajó Roadshow
Gergelyiugornya, Vásárosnamény – Szeptemberben újra indul Vásárosnaményban a vízi sport szakosztály.

Július 23-án, szombaton rendezték Gergelyiugornyán az első sárkányhajóversenyt a Tiszán. Minden várakozást felülmúlva 22 csapat nevezett, általános iskolások, középiskolák, települések és cégek hajói szálltak versenybe mintegy 4oo résztvevővel.

Eljött a világbajnok

A szervezést és lebonyolítást a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, Vásárosnamény önkormányzata és az újraszerveződő helyi kajak-kenu szakosztály végezte. Az MKKSZ-t Patyi Melinda kétszeres világbajnok kajakozó és Ughy Imre régiós sportágfejlesztési megbízott MOB – Magyar Olimpiai Bizottság – tag képviselte. A helyi önkormányzat részéről jelen volt Filep Sándor polgármester, aki hajóba is szállt versenyzőként.

Verseny közben aki úgy érezte, kedve lenne a jövőben is kajakozni, kenuzni, az Németh Béla testnevelőtanárnál jelentkezhetett a szeptemberben újrainduló vízi sport szakosztályba.

A futamok között, 11 órától a Nemzeti Lovasszínház adott nagy sikerű musical- és operettműsort. Ebédről is gondoskodtak a szervezők, helyben főzött gulyást ehettek a sárkányhajósok.

Kategóriánként két futamot evezett minden csapat, az összes idő alapján az első három jutott a döntőbe. A versenyt bójákkal kijelölt, kétszáz méteres pályán bonyolították le. A díjakat Ughy Imre , Filep Sándor és dr Tilki Attila országgyűlési képviselő adták át.

Aki részt vett ezen a családi napon – akár versenyzőként, akár szurkolóként, akár csak nézőként – felejthetetlen élménnyel gazdagodott. Annyi biztos, hogy ez az első, de minden bizonnyal nem az utolsó sárkányhajóroadshow volt itt, Vásárosnaményban. Lehet készülni a csapatoknak a következőre. Jövőre veletek, ugyanitt…

Végeredmények

Általános iskolák kategóriában:

  • 1., Vásárosnamény DSE úszó csapata
  • 2., Záhony Általános Iskola

Középiskolák kategóriában:

  • 1., Rákóczisok
  • 2., Beregi sárkányok

Települések kategóriában:

  • 1., Gemzsei gladiátorok
  • 2.,Záhony önkormányzat
  • 3.,Tuzséri százcsapás

Cégek kategóriában:

  • 1., Agroil-K
  • 2.,Vörös Meteor Vásárosnamény
  • 3.,Eötvös Hajó








hirdetés