Gomba módra szaporodó veszélyforrás

Ilonáék szeretik, és jól is ismerik a gombákat – cseh kucsmagomba van a kosárban
Ilonáék szeretik, és jól is ismerik a gombákat – cseh kucsmagomba van a kosárban - © Fotó: Kazai Béla
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Viszonyítás és nézőpont kérdése, hogy sok-e, avagy kevés: tavaly 142-en kerültek kórházba gombamérgezés gyanújával. Ahhoz képest elenyésző, hogy százezrek szednek, milliók fogyasztanak gombát, ugyanakkor minden egyes emberélet drága. Épp ezért figyelmet és szakértelmet igényel a gombászás.

A zivatarokkal kísért, napos, párás klímában rengeteg gomba tobzódik. Hazánkban becslések szerint több mint 3 ezer gombafaj található, ebből legalább 100 mérgező.

A kucsmagomba dominál

A Tiszateleken élő Kazai Bélának nincsen gondja, ha van a közelében ehető gomba.

– Amikor kisgyermek voltam, és a gombára azt mondtam, hogy „gongya”, már akkor is érdekelt ez a terület. Később széltében-hosszában átböngésztem az Ehető és mérges gombák című könyvet, ami a hazai gomba-szakirodalom alapja. Épp a szerzőnél vizsgáztam, végzett gombaszakellenőr vagyok – árulta el Kazai Béla, aki sűrűn pattan nyeregbe, és két keréken gyakran kirándul. – Nagy társasággal túráztunk Vajdácskára, és menet közben olyan gombákra találtunk, amit beazonosítottam, és miután leszedtük, a túra végén megsütöttük, erre minden résztvevő szívesen emlékezik vissza. Ebben az évben eddig a kucsmagomba dominált, sokat tudtam belőle szedni: rántva is kiváló, emellett finom a pörköltje is. Most indul a sárga gévagomba szezonja, valamikor ezt fűzfatüdőnek is hívták. Rántva igen ízletes. A májusi pereszkét elnyomta a nagy meleg, amit találtam, az is kukacos lett. Kizárólag olyan gombát szedek, amit száz százalékosan felismerek.

Mindenképp vizsgáltassa be!

A nyíregyházi Búza téri piac­csarnokban hétfőtől szombatig 7–13 óráig, vasárnaponként 7–11-ig keresheti fel bárki a gombavizsgálót.

– Dömpingről szó nincs, hiszen nagy a szárazság most. Én inkább az őszt nevezném gombaszezonnak – állapította meg Gál Erzsébet, aki 1993-ban lett vizsgázott gombaszakértő. Idestova két és fél évtizede segít mindazoknak, akik felkeresik.

– Erdő mellett nőttem fel, adta magát a lehetőség, hogy feltérképezzem a természetet. Meg tudom határozni, hogy a behozott gombák közül mi az ehető és mi nem. Ha mondjuk gyilkos galóca keveredik a jó gombák közé, akkor az egészet megsemmisítjük. Amennyiben csak egy kis mérgező darab érintkezik az ehetővel, azonnal átragadhat rá, ezért ki kell dobni.

Gál Erzsébet azzal a Dudás Rolanddal váltja egymást, aki a Szent István Egyetem másfél éves kurzusát elvégezve lett gombaszakértő. Kuckójukban sok gombaismereti szakkönyv sorjázik, amikbe gyakran belelapoznak.

A legfőbb szabály az, hogy ha bárki bármilyen célra szed gombát, mindenképpen vigye el bevizsgáltatni. Sok piacon van ingyenes vizsgálat, nem éri meg kockáztatni. A gomba – főleg a melegben, az autóban – könnyen megromlik, éppen ezért jól szellőző helyen kell tárolni, lehetőleg kosárban, vagy hálós szatyorban.

LTL


Gombakalendárium

Május: májusi pereszke, mezei szegfűgomba

Június: csiperke

Július-augusztus: vargánya

Július: rókagomba

Augusztus: galambgomba

Szeptember: őzlábgomba

Október: rizike, fenyőpereszke

November: csigagomba

December-február: téli fülőke

Március-április: kucsmagomba

Március-június: papsapkagomba

Május-október: susulyka

Július-szeptember: gyilkos galóca



Ibrány.
SZON.HU






hirdetés