Hajnalig tartott a mulatság

A jubileumi érettségi találkozóra tizenöt egykori osztálytárs érkezett
A jubileumi érettségi találkozóra tizenöt egykori osztálytárs érkezett
Ibrány – Az ibrányi Móricz Zsigmond Gimnáziumban pontosan 50 évvel ezelőtt, 1968-ban végeztem 40 diáktársammal együtt.


Ennek tiszteletére gyűltünk össze az idén ősszel, s emlékeztünk vissza az alma materben történt eseményekre. A jubileumi érettségi találkozónkra tizenöten érkeztünk, a házastársainkkal karöltve, a gimnázium elé. Rövid beszélgetés és egymás újbóli megismerése után közösen sétáltunk el a helyi temetőbe, ahol elhelyeztük a kegyelet virágait volt osztályfőnökünk sírjánál. Egyperces néma csenddel és néhány mécses meg­gyújtásával emlékeztünk a kilenc elhunyt osztálytársunkra.

Ezt követően az ország minden részéről érkezett öregdiákok az ibrányi Nagyerdőn található panzióban folytatták az emlékek felelevenítését. Mindannyian elmondtuk, mi történt velünk az elmúlt öt évtizedben, mennyi gyermekkel és unokával lettünk gazdagabbak, de terítékre kerültek a gimnáziumi évek alatt elkövetett csínytevések is. Mindezt megkoronáztuk egy hangulatos vacsorával, még táncra is perdültünk. Hajnali egyig tartott a mulatság, ahol ígéretet tettünk arra, hogy 10 év múlva ismét találkozunk.

Szilágyi Gerzsonné
(Tóth Etelka)



Ibrány.
SZON.HU






hirdetés