Ibrányi a vb nyitómeccsén

Ibrányi a vb nyitómeccsén
Örömteli hírt kapott a Szabolcs Online Chiléből: Kulcsár Judit közreműködhet a szerdán rajtoló női U 20-as labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzésén, amit az Eurosport élőben közvetít.

Az ibrányi hölgy e-mailben számolt be a tényről:

– Magyar idő szerint 16 órakor kezdődik a Kína–Argentina meccs, amit Gaál Gyöngyi vezet, a horvát Lada Rojc és én segítünk neki – tudatta az idén a női UEFA Kupa-döntőt, U 19-es Eb-finálét és Európa-bajnoki selejtezőket megjárt, a honi férfi NB II-es találkozókon rendszeresen lengető FIFA-asszisztens, és még hozzátette: – Múlt szerdán utaztuk át a fél világot, azóta akklimatizálódtunk, hétfőn pedig fizikai tesztet teljesítettünk. Nem volt egyszerű, ugyanis öt asszisztenst még a kezdés előtt hazaküldtek. Szerencsére nekünk, magyaroknak sikerült ugrani a lécet, és örömünkre már a legelső mérkőzésen bizonyíthatunk, ami helyi idő szerint délben kezdődik, és a Santiagótól 400 kilométerre délre fekvő Chillanban rendezik.

Játékvezetõi tanfolyam

Lám, akár Chilébe is el lehet jutni Ibrányból. Játékvezetõi tanfolyam indul Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében január elsõ hét végéjén. Akit csábít a kihívásokkal teli, izgalmakban bõvelkedõ, sikerélményekkel kecsegtetõ pálya, a 20/360-8621-es és a 20/9860-770-es telefonszámon érdeklõdhet.

Kapcsolódó cikkek:

– Ladányi Tóth Lajos –



További hírek a szon-sportoldal kategóriából






hirdetés