2011.12.12 10:31; Frissítve: 2011.12.12 11:09


Idegenbeli bravúrok, hazai botlások

Kemecse Kemecse
A Kemecsének az új bajnokságban nem sikerült ott folytatnia, ahol tavasszal abbahagyta.

Labdarúgás. Kemecsei részről az volt az NB III-as bajnokság fő kérdése, hogy sikerül-e megismételni a tavaszi menetelést. Az előző bajnokság második szezonjának 15 mérkőzéséből tizenkettőt megnyert a csapat, így a nyolcadik helyről fordulva még a bajnoki cím megszerzésére is volt esélye, igaz, végül a negyedik helyen zárt.

Aztán az ősz nem a tavaszt, hanem az egy évvel ezelőtt történtekre emlékeztetett: a bravúrokat váratlan botlások követték, és miként 2010-ben, ezúttal is volt edzőváltás. Mirgai Lászlót játékos-edzői minőségben a csapat egyik legrutinosabb futballistája, Ádámszki Róbert követte, vele a hajrában három győzelem és két vereség volt a mérleg.

– Az, hogy a szereplésünk elmaradt a várakozástól, elsősorban a hazai gyengélkedésnek tudható be – mondta a szezonról Ádámszki Róbert. – Tudjuk jól, hogy az utóbbi években szurkolóink nem ezt szokták meg tőlünk, igyekszünk is változtatni ezen a közeljövőben. Idegenben voltak olyan bravúrjaink, mint a cigándi vagy a létavértesi győzelmünk, de ezek nem sokat értek akkor, amikor hazai pályán veszítettünk a Tiszalökkel szemben vagy éppen nem tudtuk legyőzni a DEAC-ot. A szezon zárása szép lehetett volna, de az ibrányi szomszédvári rangadón is veszítettünk, holott a játék kép alapján azt a mérkőzést is meg kellett volna nyernünk. Ami az egyéni teljesítményeket illeti, miként tavasszal, úgy ezúttal is Fekete Gábor volt a legeredményesebb játékosunk, neki ezért feltétlenül jár a dícséret. Mellette Fekete Ádám és Homann Richárd nyújtott egész ősszel kiegyensúlyozott teljesítményt és a kapuban Szabó Attilára is lehetett számítani.

Egy éve ilyenkor annyiban volt rosszabb a helyzet Kemecsén, hogy a csapat a nyolcadik helyen telelt, a végén mégis bajnokesélyessé vált. A várhatóan a tavaszi folytatásnak is Ádámszki Róbert irányításával nekifutó társaság meg tudja ismételni azt a menetelést?

– Továbbra is arra törekszünk, hogy támadó felfogásban játsszon a csapat, mindegy, hogy ki az ellenfél és hogy éppen hazai pályán vagy idegenben futballozunk – így a játékos-edző. – Ha ez a felfogás kellő stabilitással párosul, akkor lehet olyan szép a tavaszunk, mint a legutóbbi volt.

Ez utóbbiban bíznak az egyesület vezetői is.

– A harmonikus munkakapcsolatnak köszönhető, hogy ezt az évet az önkormányzat részéről az ígéreteknek megfelelően sikerült megvalósítani – mondta Kondor Lajos, az SE Kemecse elnöke. – A sportvezetés ezúton mond köszönetet Kemecse város képviselőtestületének, élén Lipők Sándor polgármesternek. Most fejezünk be egy harmincegy milliós beruházást, melyet az egyesület pályázott meg, de ebben is tevékenyen részt vállalt az önkormányzat. Mindez a klubház és öltözőépület felújításának második üteme volt, amely során új technikai-, bírói-, edzői- és klubszoba valósult meg valamint kívül hatszáznegyven négyzetméter térburkolatot raktak le. Ami pedig a tavsazt illeti, ez a kapcsolat lehet az alapja a az egyesület vezetése által kitűzött cél, vagyis az első hat közé jutás megvalósulásának is.

A Kemecse NB III-as futballcsapatának őszi mutatói

Az őszi végeredmény: 7. 15 7 2 6 29–19 23
Hazai pályán: 8. 8 4 1 3 19–7 13
Idegenben: 8. 7 3 1 3 10–12 10ó
Megyebeli csapatok ellen: 6. 9 3 1 5 14–16 10
Más megyebeli csapatok ellen: 1. 9 4 1 1 15–3 13

A házi góllövőlista. 10 gólos: Fekete Gábor. 5 gólos: Fekete Ádám. 4 gólos: Balogh Gyula, Lovas Márton. 2 gólos: Arnóczki Tamás, Ádámszki Róbert. 1 gólos: Morauszki István, Karkusz Anasztáz.

- Bodnár Tibor -

Cimkék: , ,

Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK szon-sportoldal
Pünkösdnapi NYÍRERDŐ futás
Baktalórántháza - 2012. május 26-án ismét megrendezi a Pünkösdnapi NYÍRERDŐ futást a NYÍRERDŐ Zrt. [...] tovább »
A bentmaradás után Hollandia
A Vasas ellen 1–0-ra megnyert mérkőzésen bebiztosította bentmaradását a kiemelt ifjúsági bajnokságban a [...] tovább »
F1: Alonso nyerte az első szabadedzést Monacóban
Monte-Carlo - Fernando Alonso nyerte a Monacói Nagydíj első csütörtöki szabadedzését. tovább »
Bazsa Timikéért játszik a Loki
Bazsa Timike még 8 éves sincs, de már többet tapasztalt, mint sok felnőtt. Az élete másfél éves kora óta [...] tovább »
Új edző az anarcsi kispadon
A megyei másodosztály Selyember-csoportban szereplő Anarcs edzője, Szilágyi Bertalan a legutóbbi bajnoki [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés