2012.02.6 08:20; Frissítve: 2012.02.6 08:57


Időjárás: újra hóhelyzet!

Időjárás: újra hóhelyzet!
Miskolc - Hétfőn eleinte ÉK-en még lehetnek kevésbé felhős tájak, majd fokozatosan ott is megnövekszik a felhőzet. A reggeli óráktól D felől egyre többfelé várható havazás.

Napközben fokozatosan megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik az É-i szél, mely a DNy-i tájakon egyre komolyabb hóakadályokat képezhet. – írja a koponyeg.hu. A reggeli -22 és -12 után, délután -14 és -7 fok között alakulhat a hőmérséklet. Marad a zord idő, téli útviszonyokkal, így továbbra is csak az induljon útnak, akinek feltétlenül muszáj!

“Enyhülés…”

Kedden a nap első felében még többfelé havazhat, majd ÉK felől fokozatosan csökken a felhőzet és megszűnik a hóesés. A délutáni órákig erős, nyugaton viharos lesz a szél, így – főleg a reggeli órákban – komoly hófúvásokra készülhetünk, nehéz lesz a közlekedés. Kissé megenyhül az idő: -9 és -1 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.

Szerdán kevesebb, csütörtökön és pénteken újra több felhő lehet felettünk, ekkor szórványosan lehet újabb, de már kisebb havazás. Fokozatosan erősödik az éjszakai lehűlés, a nappalok is továbbra is fagyosak, néhol zordak lesznek.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Jogerősen is életfogytiglani a bodroghalmi gyilkosnak
Debrecen - Boldog új évet akart kívánni, gyalázatos brutalitással ölte meg idős szomszédait. tovább »
Sikeres szénkutató fúrás Farkaslyukon
Farkaslyuk - A tanbánya előkészítésén dolgoznak az észak-borsodi településen. tovább »
Oktatási Hivatal: kompetenciamérés az iskolákban május 30-án
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Az idén május 30-án tartják az országos kompetenciamérést az iskolák [...] tovább »
Eurovíziós Dalfesztivál – Másodikként fog a döntőben játszani a Compact Disco
Baku, 2012. május 23., szerda (MTI) - A kettes sorszámot húzta keddről szerdára virradó éjszaka Walkó Csaba, a [...] tovább »
Nem változott az üzemanyagok ára
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - A héten nem változtatott az üzemanyagok nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés