Időközi választás Tiszavasváriban

Akt.:
Időközi választás Tiszavasváriban
Tiszavasvári – Reggel 6 órakor kinyitottak a szavazókörök, rendkívüli esemény eddig nem történt.

Időközi polgármester-választást tartanak ma Tiszavasváriban, mert a település korábbi vezetője, dr. Fülöp Erik országgyűlési képviselő lett, s lemondott tisztségéről összeférhetetlenség miatt.

Az időközi választáson reggel 6 óra és 19 óra között 9900 szavazópolgár adhatja le voksát valakire az öt jelölt közül. Amelyik jelölt a legtöbb szavazatot kapja, az lesz Tiszavasvári új polgármestere.

– Reggel hat órakor rendben kinyitottak a szavazókörök, eddig nem történt rendkívüli esemény – mondta el lapunk érdeklődésére délben Ostorháziné dr. Kórik Zsuzsanna. Tiszavasvári aljegyzője hozzátette: a részvételi arány a kilenc órás jelentés alapján szinte mindegyik szavazókörben megduplázódott, a tizenegy órás összesítés szerint pedig addig 1878 választópolgár adta le voksát.

A szavazókörök 19 órakor zárnak

A délelőtti részvételi arány csaknem megkétszereződött 15 óráig Tiszavasváriban, ahol időközi polgármester-választást tartanak vasárnap. Rendkívüli esemény továbbra sem zavarta meg a voksolást a szavazókörökben, ahol eddig több mint 3200-an járultak az urnák elé. Azok, akik eddig még nem szavaztak, 19 óráig megtehetik a város tíz pontján felállított szavazókörben.

Az urnazárás előtti utolsó, 18.30-as összesítés adatait osztotta meg velünk Tiszavasvári aljegyzője.
– A tíz szavazókörzetben összesen 4455-en adták le szavazataikat délután fél hétig. A nap folyamán nem történt rendkívüli esemény, folyamatosan érkeztek a voksolók reggel hat órától – tájékoztatta szerkesztőségünket Ostorháziné dr. Kórik Zsuzsanna.

– KM –

Az időközi választásról az Origo is írt, több cikkben is.


Sokakhoz hasonlóan, a közfoglalkoztatottak is a munkalehetőségek bővülésében bíznak
Tiszavasvári - A választók vasárnap döntenek arról, ki vezesse tovább a várost. Le sem lehetne tagadni, hogy a hétvégén ­időközi választás lesz a ­mintegy 13 ezer lakosú Tiszavasváriban. Alig halad el az ­ember a településtábla mellett, máris a tavasszal megüresedett városvezetői székért versengő...

Tiszavasvári - Munkahelyteremtést és a kormányzati szándékoknak megfelelő csöndes, békés fejlődést remélünk Tiszavasvárinak – mondta dr. Simicskó István. – Városi képviselőként sok előterjesztést látott, Tiszavasvári vezetésére alkalmas – így mutatta be pénteken sajtótájékoztatón a Fidesz-KDNP po...

Illusztráció: Google Maps
Tiszavasvári - Vasárnap időközi polgármester-választást tartanak Tiszavasváriban, mert a város eddigi vezetője, Fülöp Erik az áprilisi parlamenti választást követően mandátumhoz jutott. A jobbikos politikus alulmaradt kormánypárti kihívójával, Vinnai Győzővel (Fidesz-KDNP) szemben a tiszavasvári kör...








hirdetés