Időseknek akadémiai szinten

Dr. Szilágyi Attila rendszeresen tart érdekfeszítő előadást
Dr. Szilágyi Attila rendszeresen tart érdekfeszítő előadást - © Fotó: KM-archív
Nyíregyháza – Az idő múlását példázza, hogy jóformán alig ért évet a tavalyi Idősek Akadémiája rendezvénysorozat, máris itt a következő programegyüttes.


A témakínálat frissült, az viszont hagyományos, hogy ismét a Római Katolikus Plébánia és Társszékesegyház díszterme (Nyíregyháza, Kossuth tér 4.) nyújt otthont keddenként az előadásoknak.

– A Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ az eddigi kedvező tapasztalatokra alapozva szervezte meg újra az Idősek Akadémiáját. Ezúttal április 25-től május 23-ig, öt egymást követő kedden, rendszeresen 14 órától kezdődnek az előadások – újságolta Szilvásiné Bojda Márta igazgató.

A tradíció szerint első alkalommal dr. Exterdéné Zsurkai Ilona okleveles mentálhigiénikus „Hogyan mondjam el Neked…” címmel osztja meg gondolatait a hallgatósággal jövő kedden. Rá egy hétre, május első keddjén, 2-án dr. Varga Erzsébet főorvos a mindennapos egészségvédelemről beszél majd. Május 9-én dr. Szilágyi Attila főorvos a koszorúér-betegségekről és azok megelőzési lehetőségeiről szól. Utána Dr. Ilonczai Péter főorvos Sejtjeink szeretetközössége – Mózestől az epigenetikáig címmel osztja meg gondolatait a hallgatósággal. A május 23-i zárónapon Tóth László plébános a szeretet erejéről és csodájáról beszél a várhatóan népes publikumnak.
– Mint eddig, ezután is ingyenesek a programok, minden érdeklődőt szeretettel várunk keddenként délután kettőtől a plébánia dísztermében – tette hozzá végezetül Szilvásiné Bojda Mária.








hirdetés