Ifjú tehetségek hangversenye Nyíregyházán

A szombati programon Dobszay Péter vezényel majd
A szombati programon Dobszay Péter vezényel majd
Nyíregyháza – A közös kezdeményezés apropója a megye és Nyíregyháza fiatal zenészeinek patronálása, valamint bemutatása.

2011-ben országosan is egyedülálló kezdeményezésként indult nagy sikerű koncert folytatása lesz az Ifjú tehetségek hang­versenye a Szabolcsi Szim­fonikus Zenekarral május 27-én, szombaton 16 órakor a Kodály Zoltán Általános Iskolában.

Az ötletgazdák, vagyis a zenekar és a Vikár Sándor Zeneiskola AMI ezzel a hangversennyel akarják kifejezni, láttatni, hallatni azt a fontos törekvésüket, mely a zenei tehetséggondozásról, a tehetségek felismeréséről és támogatásáról szól. A közös kezdeményezés apropója a megye és Nyíregyháza fiatal zenészeinek patronálása, valamint bemutatása.

Egyedülálló lehetőség

A Szabolcsi Szimfonikus Zenekar tagjai mindannyian zenetanárok, akik napi kapcsolatban vannak zeneiskolás gyerekekkel, és emiatt kiemelkedő fontosságú számukra a zenei tehetségek felkarolása, segítése. Ezzel a kezdeményezéssel az volt a céljuk, hogy nagyobb nyilvánosságot kapjon a zeneiskolákban folyó magas színvonalú munka.

A Vikár Sándor Zeneiskola mint Akkreditált Tehetségpont és megyei bázisintézmény nagy örömmel fogadta az ötletet, amelynek keretében a zenekar felajánlása révén a zeneiskola legtehetségesebb tanulói egyedülálló lehetőséget kapnak egy reprezentatív hangversenyszereplésre, ahol szólistaként a világjáró művészekhez hasonlóan nagyzenekar közreműködésével mutathatják be tudásukat.

A hangverseny célja a ze­netanulás népszerűsítése is. A műsorban a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium tanulói is szerepet kapnak.

KM








hirdetés