Ifjúsági csere a Mustárházban

Ifjúsági csere a Mustárházban
Nyíregyháza – Öt ország részvételével (Olaszország, Szlovénia, Litvánia, Románia, Magyarország) valósult meg az az ifjúsági csere, ami augusztus 26. és szeptember 01. között került megrendezésre a Mustárházban.

A csere témája a múlt feldolgozása volt. A projekten résztvevő fiatalok szerint a közelmúlt egyik főszereplője volt a kommunizmus a korábbi Varsói Szerződésben résztvevő országokban, illetve Olaszországban is. A csere célja a múlt vizsgálata, hogy jobban megértsék a jelen ideológiákat és hogy egy jobb jövőt építsenek maguknak és gyermekeiknek, mindezt pedig a nem-formális tanulási módszerek segítségével próbálták megvalósítani. A program ideje alatt olyan tevékenységek valósultak meg, amelyek révén érintkezésbe kerültek az olyan fogalmakkal, hogy mit is jelent az aktív állampolgárság, hogyan tudnak a fiatalok demokratikus részvételének előmozdításán segíteni, mit tehetnek annak érdekében, hogy a társadalmi kérdésekkel kapcsolatos tudatosságuk növekedjen, mint például a szolidaritás, a tisztelet a tolerancia, és az empátia. A cserén résztvevők jobban megismerhették a közelmúltat olyan nem-formális módszerek alkalmazásával, mint például elemzések, viták, játékok, kvízek, eszmecserék és különböző kreatív kifejezési módok (különösen videók, poszterek, fotók és vázlatok). Ezen kívül előadást is hallgathattak a magyarországi szocializmus időszakáról. A hét során nem csak az elmélkedésre és a közös gondolkodásra volt lehetőségük a fiataloknak, hanem a szabadidő hasznos eltöltésére is. Városismereti vetélkedőn vettek részt, interkulturális esteket tartottak és bekapcsolódtak a városban zajló VIDOR Fesztivál programjaiba is, valamint egy csángó táncházban a magyar kultúrával ismerkedhettek.

– Mustárház –








hirdetés