Igazgató kerestetik – újra

Folytatódik a Kenézy-történet: pénteken ismét napirendre veszik a főigazgatói
kinevezést, a megyei önkormányzatnál megszokott módon azonban most is a nyilvánosság
kizárásával tanácskoznak majd a képviselők.

A két esélyes közül Polgár Péter már az előző fordulóban is megmérette magát,
Kollár Zoltán neve azonban újként cseng; a harmadik pályázó nem felelt meg a
feltételeknek.

A vezetőkeresés november óta húzódik. Akkor állították fel ugyanis G. Kiss
Gyulát a főigazgatói székből, miután egyre jobban belebonyolódott a központi
labor privatizációjára kiírt tenderbotrányba. Akkor a megyei közgyűlés ideiglenesen
Varga Györgyöt bízta meg az utódlásával, de azóta se sikerült végleges embert
találniuk. Az első pályázat ugyanis az aspiránsok nem megfelelő szakmai gyakorlata
miatt eredménytelen lett, így újat írtak ki. Az álláshelyre hárman jelentkeztek.
Kollár Zoltán többek között a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház orvos-igazgatója,
illetve a Siklósi Kórház Kht. ügyvezetője volt korábban. Polgár Péter pedig
régebben a Belgyógyászati Klinika osztályvezetője, majd igazgatóhelyettese,
2001-től a Jósa András Kórháznál a Sóstói Mátrix vezetője volt (főigazgató-helyettesi
beosztásban), 2004-től pedig ezen terület szakmacsoport vezető főorvosa.

B. G. K.








hirdetés