Igen keresett Sóstó oázisa

... s más vízi sportoknak is gyakorta helyet ad
... s más vízi sportoknak is gyakorta helyet ad
Nyíregyháza, Sóstó – Sóstógyógyfürdő szépsége irodalmi nagyjainkat is megihlette.

Hétköznapokon is sokan keresnek menedéket Sóstón, s nemcsak a városban lakók. A határon túl is népszerű a Nyírség oázisa, gyakorta hallani szlovák szavakat, de mint a parkoló autókról, buszokról kiderül, Ukrajnából és Romániából is jönnek. A fürdők mellett az állatpark is egyre látogatottabb. Nem könnyű a parkolás, autónkkal mi is három kört teszünk, míg a több száz parkoló kocsi között felfedezünk egy felszabaduló helyet. Azután irány a tó.

Jelene és jövője is van

Ottjártunkkor „csak” ezerháromszázan keresték fel, de késő délután is több mint ezren lehettek. A fürdőzők fele a délutánra 29 fokos hűsítő tóban, a gyerekes családok a kis medencében szoronganak, és sokan a vízparton sütkéreztek.

Tagadhatatlan: Sóstó egyre népszerűbb, s a fürdőjének nem csak múltja, jelene és jövője is van. Irodalma is figyelemreméltó. A tíz évvel ezelőtt, Sóstó, a Nyírség oázisa címmel megjelent antológiában mintegy harminc szerző – Krúdy Gyula mellett Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes, Sipkay Barna, Galambos Lajos, Garai Gábor, Margócsy József, Szitha Mária, Katona Béla, Jánosi Zoltán – írta meg vallomásait a fürdőtelepről.

Előre kívánkozik Krúdy: „Gyönyörű volt ez a régi sóstói erdő” – írja a táj hűséges krónikása és szerelmese. Majd így folytatja: „Még alig vágtak benne fát és a százesztendős tölgyek templom ívei alatt keskeny gyalogösvények kanyarogtak, amely ösvényeken legfeljebb a szerelmesek és a nyulak, rókák fordultak meg. A kocsinyom mérföldnyi távolságban haladt, mint valami homályos alagúton, összeborult tölgyek alatt, de az alagút végén, az erdő végén az égboltozat világoskék kapuja mutatkozott a messziségben, mintha ott kezdődött volna a paradicsom. Azon a kapun túl feküdt a sóstói fürdőcske ásványvízszagú vendéglője, ahol a legnagyobb étvággyal volt szokás enni, a legmohóbb szomjúsággal inni. A mulatság hevében néha belepottyantak az emberek a tóba, de senkinek sem történt semmi baja, mert a tó vize ihatatlanul sós volt…”

Csodálatos villamosút

Jó tudni azt is, hogyan és mivel ajánlatos Sóstót megközelíteni. Blaha Lujza például az 1880-as években ezt írta: „Nagyon szerettem taligán menni ki a Sóstóra; ezek az itteni fiákerek… és bárha alaposan megdöcögtettek, nekem nagyon tetszett a dolog, mert nem volt olyan mindennapi”.
Szitha Marika néni tanárnő, akinek több könyve is megjelent a harmincas évekről, így emlékezett: „Úgy kétéves lehettem, amikor először vitt ki Vilma, a szeretett német kisasszonyunk fürödni. Eleinte a Bujtosra jártunk. Aztán, amikor a harmincas évek elején megnyílt a tófürdő, egyre többen kerestük fel. Sóstóra csodálatos volt a villamosút az erdőn át. Nyitott kocsikból gyönyörködtünk az erdő tölgy- és fenyőfáiban, élveztük a bodzabokrok, akácfák virágainak illatát. Megcsodáltuk a sínekig kimerészkedő nyuszikat és őzikéket. A húgom, miután biciklit kapott a szüleimtől, azzal járt ki Sóstóra. Jómagam az Erdei-kitérőtől kezdve nemegyszer gyalog sétáltam végig az erdőn a Sóstóig. Tehettük, semmi veszély nem fenyegetett. Az emberek biztonságban érezték magukat. De azért legtöbbször villamoson mentünk”.

Irodalmi kalandozásunkat Fejezzük be Garai Gábor A Sóstón című versének két sorával: „Rokoni táj ez, gyöngéd, ringató, / tünékeny párát illatoz a tó…”
Végül mi is szétnéztünk a Sóstói-tó partján, vajon mennyire divatos manapság az irodalom, az olvasás. A parton heverésző, mintegy háromszáz fürdőzőből öt hölgy olvasott könyvet. Nyolcan keresztrejtvényt fejtettek, tizenketten pedig a Kelet-Magyarország aznapi számát forgatták. A legnagyobb sikere viszont a tableteknek volt, tizennyolcan böngészgették elmélyülten a „kütyüt”. Nesze neked, irodalom!

– Bodnár István –

Címkék: , ,







hirdetés