Igen motivált, fiatalokkal tűzdelt, lendületes csapat

Boda Tamás (pirosban) Dabasról érkezett
Boda Tamás (pirosban) Dabasról érkezett - © Fotó: Racskó Tibor
Nyíregyháza – A szakmai igazgató maximálisan elégedett, a minimális elvárás az első hatba kerülés.

Szombaton este felgördül a függöny, a Continental Arénában az Ózd ellen elkezdik a bajnoki pontvadászatot a nyíregyházi SN második vonalbeli férfi kézilabdázói.

A felkészülésről, a tervekről Varga Zsolt szakmai igazgató tájékoztatta olvasóinkat.

– Nagyon pozitívan várjuk a nyitányt, hiszen az elmúlt hat esztendőben nem volt ilyen sikeres a felkészülés – kezdte Varga Zsolt. – Adottak voltak a tárgyi feltételek, a csarnokban edzhettünk, nem kellett albérletekbe járni. Olyan is régen volt, hogy – hála az új igazolásoknak – délelőtt és délután is teljes kerettel gyakorolhattunk. Ráadásul nem kellett arra figyelni, hogy az adott munka valakinek túl sok lesz vagy túl kevés, egyformán lehetett terhelni mindenkit.

– A komolyabb sérülések is elkerültek bennünket, kisebbek be-becsúsztak, de ez nem okozott igazán nagy problémát. Játszottunk tíz felkészülési mérkőzést, ötöt megnyertünk, három döntetlenül végződött, kettőt pedig elveszítettünk. Persze azt is tudjuk, hogy van még csiszolnivaló. Ez egy nagyon motivált, fiatal és lendületes csapat, a tavalyi keretből mindössze hatan maradtak. Az új igazolások mellett jól épülnek be a fiataljaink, így például Takács Zalán, Dobi Sanyi.

Minimum az első hatban

– Egy évvel előrébb hoztuk a csapatépítést, hiszen a bajnokságnak jövőre lesz igazán nagy tétje. Akkor kell majd az első hatban végezni ahhoz, hogy az egycsoportos, összevont NB I. B tagjai lehessünk. Ennek az alapjait a mostani bajnokságban kell lerakni. Ez a csapat hosszú távon meghatározhatja a nyíregyházi kézilabdázást, ennek megfelelően szeretnénk szerepelni. Ami most esetleg hátrány lehet, például az összeszokottság hiánya, az jövőre már kamatozhat.

– Maximálisan elégedett vagyok az eddigiekkel, a minimális cél az első hatba kerülés – így Varga Zsolt.

KM-ML








hirdetés