Így még Fortunával sem sikerült volna

Így még Fortunával sem sikerült volna
Kézilabda – Jó lenne ráfogni a peches dátumra, de valljuk be őszintén, a szerencsének semmi köze nem volt ahhoz, hogy a Veszprém magabiztos győzelmet aratott Debrecenben péntek 13-án.

A bajnoki rájátszás első összecsapásán meglepetésben reménykedtek a debreceni drukkerek, ám sajnos döbbenet lett a vége, ami annak szólt, hogy a Loki nem tudott felnőni a vendégekhez, akiknél többen is klasszisteljesítményt nyújtottak.

 

Jobbak voltak

Az exdebreceni Bulath Anita tucatnyi gólig jutott, Kiss Éva több lövést is védett, míg Hornyák Dóra is megterhelte a hazaiak kapuját 6 góllal, holott nem sok időt töltött a pályán.

A hajdúságiak húzóemberei közül most többen is gyenge produkciót nyújtottak, viszont az akarás és a találatok számát tekintve Dakos, Bálintová és Som mindenképpen dicséretet érdemel. Annak fényében, hogy a Veszprém többször is vezetett 13 találattal, így a meccs végére kialakult hétgólos idegenbeli siker már szépségtapasznak is mondható. Javítási lehetőség egy hét múlva Székesfehérváron… HBN-BN

 

 

DVSC-FÓRUM-VESZPRÉM BARABÁS KC 30-37 (10-18)

Debrecen 1000 néző. V: Nagy F. Túróczy

DVSC: Király – Slakta, Karalyos 3, Kudor 2 (1), DAKOS 7 (4), Siska 2, Kazai 1. Csere: Makai (kapus), BÁLINTOVÁ 6, Karnik Sz. 2, Szilágyi Á. 3, Varsányi 2 (1), SOM 2, Bohus-Karnik M. Edző: Köstner Vilmos

VESZPRÉM: KISS É. – Földes K. 2, MAYER 7, Emberovics 2, BULATH 12 (2) Farkas V. 3, Földes V. 1. Csere: Lengyel (kapus), Hornyák D. 6 (2), Azari 1. Borkowska, Hanczvikkel 2, Khouiled 1 (1), Szabadfi. Edző: Gyurka János

Az eredmény alakulása.4. p.: 1-2. 12. p.: 3-8. 19.p.: 8-11. 28. p.: 9-17.33. p.: 10-20. 45. p.: 17-30. 56. p.: 27-35.

Kiállítások: 10, ill. 8 perc

Hétméteresek: 8/6, ill. 5/5

 

Mesterszemmel

Köstner Vilmos: – Nem ezt vártam a meccstől és a szurkolóink sem erre számítottak. Hiányzott a küzdelem, a védekezés és a támadás, így a vendégek megérdemelten nyertek.

 

Gyurka János: – Fegyelmezetten és jól kézilabdáztunk, ennek köszönhettük a vártnál könnyebb sikerünket. Kár a végjáték hibáiért!

 



További hírek a haon-sportoldal kategóriából






hirdetés