jubileum

2019.05.08. 11:16

Jelentősen átszervezik a Berlini Nemzetközi Filmfesztivált

A 2020-as jubileumi, 70. Berlinalén új versenyprogram és kevesebb szekció lesz.

Carlo Chatrian művészeti igazgató és Mariette Rissenbeek ügyvezető igazgató terve szerint a 2020-as jubileumi, 70. Berlinalén a nagyjátékfilmes és a rövidfilmes mellett bevezetik az Encounters (találkozások) nevű versenyprogramot, amelyben közleményük szerint „független filmesek esztétikailag és formailag szokatlan alkotásait” mutatják be.

Az Encounters célja „a mozi új hangjainak támogatása és a különböző narratív és dokumentarista formák szélesebb körű megjelenítése a hivatalos programban”. Létrehozását indokolja, hogy „a 21. század, technológiai és gazdasági változásai révén, sok szempontból átalakította a filmgyártást, átjárhatóbbá tette a játékfilm és a dokumentumfilm, a filmesszé és a zsánerfilm közötti határokat” – tették hozzá.

Az új programban legfeljebb 15 alkotás szerepelhet, a legkevesebb 60 perc játékidejű filmek három díjért – legjobb film, legjobb rendezés, a zsűri különdíja – versenyeznek, az elismerések odaítéléséről háromfős zsűri dönt.

A Berlinale vezetését a fesztiváligazgatói tisztségből 18 év után távozó Dieter Kosslicktól hivatalosan júniustól átvevő olasz-holland duó első döntései közé tartozik az is, hogy 2020-tól megszűnik a gasztronómiai témájú filmeket bemutató Kulinarisches Kino nevű szekció és a kortárs filmművészet néprajzi, antropológiai megközelítésű alkotásait bemutató NATIVe nevű szekció, amelyben őslakos és természeti népekről szóló filmeket vetítettek.

A Berlinale a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja, és a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában. Az idén csaknem 487 ezer látogatója volt és 26 millió eurós (8,4 milliárd forint) költségvetésből rendezték meg. A szemle a magyar filmművészet számára is fontos bemutatkozási fórum, fődíját, az Arany Medvét 2017-ben Enyedi Ildikó nyerte el Testről és lélekről című alkotásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!